Kiemelkedő évet zártak

2022.02.07. 18:51

A tatabányai vendéglátás sikersztorija: helyi helyek a legsikeresebbek között

Pazar eredményekkel zárta a 2021-es évet a hazai vendéglátás. Az online kasszák adatai alapján csaknem 26 százalékkal több bevétel realizálódott, mint egy évvel korábban.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Az online kasszákból származó adatok elégedettségre adnak okot, ami a hazai vendéglátás 2021-es eredményeit illeti. A számok kevesebb, mint 3 százalékkal maradnak el a 2019-esektől, és csaknem 26 százalékkal több bevétel realizálódott tavaly, mint egy évvel korábban. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre, amely a nemzetközi forgalom élénkülésével várhatóan tovább erősödik– adta hírul az MTI.

A NAV adatai szerint a vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021. január és december között 1030,7 milliárd forint volt, ami 25,9 százalékkal több, mint 2020-ban (819 milliárd forint), és csak 2,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben (1058 milliárd forint). A vendéglátás adta az összes onlinekassza-bevétel 7,8 százalékát.

A bevételek 33,8 százaléka Budapesthez köthető, de kiemelkedő volt még Pest (9,7 százalék), Győr-Moson-Sopron (5,1 százalék) és Veszprém (4,6 százalék) megye, járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom. Ami a fajlagos bevételeket illeti, a legsikeresebben működő egységek Budapesten és annak vonzáskörzetében találhatók: Budakeszin, Dunakeszin és Tatabányán.


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!