fejlődés

2021.08.20. 07:20

A csúcsév után újra rekordra készül az egyedi termékeket gyártó tatabányai cég

Az ezredfordulón alakult magyar családi tulajdonú cég történetének legeredményesebb évét zárta 2020-ban. Horváth Jánostól, a tatabányai Vértes Industry Product Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy az idén újabb árbevételrekordra készülnek.

Mórocz Károly

Dénes Zoltán programozó figyeli, hogy minden rendben van-e a készülő tömszelencés fedéllel

Forrás: 24 Óra

Fotó: D. I.

– Mikor ért mérföldkövekhez a családi vállalkozás?

– Az elsőhöz huszonegy éve, amikor megalakult. A hely- és szerepkeresés következett, több területen is. Tizenegy éve a mostani nevünkön keresnek és találnak meg minket a partnereink. Erre a területre a tatabányai ipari parkban 2018-ban költöztünk, ekkor épült fel az 5000 négyzetméteres korszerű csarnokunk.

– Hogyan érintette a járvány első három hulláma a céget? Volt visszaesés?

– A számos megelőző intézkedésnek köszönhetően nem panaszkodhattunk, sőt, a 2020-as évben az 1,9 milliárd forintos árbevételünk rekord. Tavaly ősszel voltak ugyan megbetegedések, de megfelelő átcsoportosítással folyamatos maradhatott a munka. A külföldi megrendelőink is működtek, de például Németországban, Svájcban és Belgiumban nem tudták jó darabig fogadni a megrendelt termékeket. Előfordult, hogy több hónapig is itt tároltuk, de azóta rendeződött a helyzet.

Dénes Zoltán programozó figyeli, hogy minden rendben van-e a készülő tömszelencés fedéllel
Fotó: D. I. / 24 Óra

– Kihasználták a pályázati, illetve támogatási lehetőségeket?

– Igen, erre mindig nagy figyelmet fordítunk. A termékeink döntő része egyedi, nagyon jó csapatom van és rengeteg kihívással néztünk szembe, mindig sikerrel vettük az akadályokat. Az újakhoz kutatás és fejlesztés szükséges, erre nagyobb összeget nyertünk el, ami többéves programot jelent. Egyébként az idei évet is tekinthetjük mérföldkőnek: a növekedésünk miatt jelentős szervezetfejlesztésbe kezdtünk, a mérnökség, a beszerzés, a kereskedelem csapata egyaránt bővült, így teljesíthetjük a nagyobb elvárásokat. Augusztusig a tavalyinál 19 százalékkal nagyobb volt az árbevételünk, a szerződéseink alapján valószínűleg meghaladja majd a 2 milliárd forintot. Ebben az évben 800 projektnél tartunk, és továbbra is várjuk az újabbakat, biztosan lesz nekünk való.

– Jelenleg kik a legnagyobb megrendelőik?

– Elsősorban nagy multinacionális cégek Európa-szerte, illetve ezeknek a hazai leányvállalatai. Sorolok is néhány megyeit: Tatabányán a Grundfos, Oroszlányban a Suez, Nyergesújfaluban a Zoltek, Komáromban pedig az SK Battery és a Rossi Biofuel. Az utóbbinál generálkivitelezést vállaltunk, 2500 köbméteres tartály készül. Fontosnak tartom, hogy komplex ipari rendszereket tudunk készíteni, saját eszközparkkal, jellemzően külső partner nélkül. A magyar piacon kisebb cégekkel is kapcsolatban állunk, elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódva. Ez egy másik nagyon fontos üzletágunk.

– Mekkora a konkurencia?

– Minden üzletágban van, de a járvány következtében tisztult a piac, sokan kénytelenek voltak bezárni. Az acél­ipari válság, az árrobbanások nehézséget jelentenek mindenkinek, különösen azoknak, akik sorozatgyártásra rendezkedtek be, és ez egyik napról a másikra megszűnt, vagy nem lehetett már a korábbi árszinten gazdaságosan dolgozni.

– A munkavállalók jövedelme versenyképes? Mekkora a fluktuáció?

– Úgy gondolom, versenyképes jövedelmet kínálunk, kicsi a fluktuációnk. Nálunk változatos, érdekes a munka. A dolgozók száma 85-90 körüli, nyáron is bővültünk. A többség hegesztő és lakatos, valamint CNC-s szakember. Ha így haladunk tovább – és miért is ne? –, 2022-ben már száznál is többen dolgoznak majd a Vértes Industrynál.

Önkéntesség Tatáért és kutyamentés

A társadalmi felelősségvállalást kiemelten fontosnak tartják a tulajdonosok és a dolgozók egyaránt, hangsúlyozta Horváth János. Ennek szellemében csatlakoztak a tavaly alakult Önkéntesség Tatáért Egyesülethez. Beteg gyerekeknek, valamint hátrányos helyzetű családoknak nyújtanak segítséget. Aktívan, különféle módokon részt vesznek a hulladékgyűjtésben is, például kupakgyűjtő szíveket is gyártottak már. Az első hárommal már el is készültek, ezek majd nemsokára a környező településekre kerülnek. A kutyamentés, illetve az új gazdák keresése is állandó tevékenység a tatabányai cégnél.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!