piaci körkép

2020.10.10. 07:00

A vevők már a télálló burgonyát is viszik

A tatabányai újvárosi piacon nemcsak a szezonális áruk, de a nyár nagy slágerei és már a téli finomságok is fellelhetők. Az árusok az árak alakulásáról is meséltek.

Petrik J.

Gazdag kínálat várja a vásárlókat a tatabányai újvárosi piacon.

Fotó: Zantleitner Ingrid

Aki a hétvégére szándékozott bevásárolni a tatabányai újvárosi piacon, azt zöldségektől, gyümölcsöktől roskadozó standok, pultok fogadták pénteken.

A piac bejáratánál már friss fejes káposzták garmadája, krumpli hegyek, zöldségarzenál és gyümölcskavalkád várta az érkezőket. Faluvégi János, a bolt vezetője széles mosollyal fogadta a vevőket. Erre meg is volt minden oka, hiszen nem volt olyan termék, amiből ne tudott volna többfélét is ajánlani.

– Sok és szép az árunk, még dísztököt is kínálunk, ami az őszi időszak egyik velejárója – mutatott az egyik ládában gubbasztó százféle színbe játszó „kabakosokra”. – Képzeljék el, még magyar dinnyénk is van.

A tapasztalt kereskedő elmondta, hogy a savanyúságok eltevésének, illetve a befőző szezon félidejében járunk. Éppen ezért az egyik legkeresettebb cikk az almapaprika és a „lapos” fejes káposzta.

– A vevők már a télálló burgonyát is viszik, mint a cukrot – jegyezte meg Faluvégi János. – Úgy gondolom, hogy az áraink csak egy kicsivel magasabbak, mint tavaly ilyenkor.

Piaci árak

Az almapaprikáért kilónként 650 forintot kérnek. A fejes káposzta 190 forintba kerül, miként a vöröshagyma is. Aranyárban a szilvát mérik, majdnem 700 forint és a körte is drága, 890 forintért adják. A dinnye kilója 370 forintot kóstál. A burgonya mindössze 150 forint. A kelkáposztát és a fehér gyökeret egyaránt 490–490 forintért kínálják. A magyar saszla szőlő, illetve az egyéb hazai fajták kilójáért 590 és 790 forintot kell fizetni. Az olaszért 1150-et.

A teljes cikk a 24 Óra október 10-i számában olvasható.

(Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!