gazdaság

2019.04.18. 07:47

Többmilliárdos beruházás indult az AGC-nél

Húsz százalékkal növeli majd az AGC kapacitását az a beruházás, amely elindult a tatabányai üzemben.

Kemma.hu/MTI

A 9-es cellánál beállítást végeznek az előkészítéshez a szakemberek

Fotó: Dallos István/24 Óra

Megkezdődött egy új gépsor telepítése a japán tulajdonú AGC autóüveggyár tatabányai üzemében, a beruházás értéke meghaladja a 4 milliárd forintot, és közel 20 százalékkal bővíti az üzem kapacitását – mondta el a vállalat ügyvezetője, Tisza-Kiss László. Tájékoztatása szerint az új soron autók oldalüvegei készülnek majd, azonban a gépeken kisebb hátsó ablakok és napfénytetők is gyárthatók.

A tömeggyártás 2020 második félévében kezdődik. Az új gépsor üzemeltetéséhez negyven munkatárs szükséges, őket a gyár már meglévő állományából választják ki, ugyanis megkezdték a kész autóüvegek csomagolásának automatizálását.

Az ügyvezető hozzátette, terveik szerint három éven belül a csomagolást teljes mértékben robotok végzik majd. A nehéz fizikai munkától mentesült dolgozók a termelésben nagyobb hozzáadott értéket állíthatnak elő.

A 63 ezer négyzetméteres gyár évek óta a maximális kapacitáson üzemel, 17 millió autóüveget készítenek, ebből hatmillió darabot különböző komponensekkel szerelnek fel. A 2020 végén munkába álló gépsor évente 3-4 millió darabos többlettermelést eredményez majd. A gyártás rugalmasságát növeli, hogy az üzem közvetlen közelében az AGC síküveggyártó vállalatának megbízásából egy logisztikai társaság raktárbázist létesített, ahol 7500 tonna terméket tárolnak. A tatabányai gyár területét naponta 70, üvegekkel megrakott kamion hagyja el.

Az itt gyártott üvegek minőségére jellemző, hogy 2018-ban egymillió üvegből csupán 14 darabra érkezett vevői reklamáció. Ezzel az eredménnyel a cégcsoport legjobbjai között van a magyarországi AGC. Az évente legyártott 17 millió autóüveg 40 százaléka Mercedesekbe kerül, jelentős vevő még a BMW és a Volkswagen, valamint a francia PSA csoport. A nyilvánosan elérhető cégbeszámolók szerint AGC Glass Hungary Kft. 920 embert foglalkoztat, a társaság árbevétele évek óta 33 milliárd forintot tesz ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!