interjú

2017.11.18. 16:04

A rockzenében és a rockzenének él Tatabánya legifjabb gitárhőse

A szupertehetséges tatabányai gitáros, Bartal Dániel nemrég múlt tízéves, de a korához képest nagy színpadi rutinnal rendelkezik, amit az ország egyik legnépszerűbb zenekarával, a Fish!-sel fellépve szerzett meg. Talán már nincs messze az sem, hogy egy saját zenekarral lássuk újra a világot jelentő deszkákon.

Barcs Bence

– Honnan jött a rockzene szeretete és a gitározás?

– Már kiskoromban megismerkedtem a keményebb zenékkel, akkoriban a KoRn-t, és a hozzájuk hasonló csapatokat hallgattam szívesen. 7-8 évesen apukám ötletére kezdtem el gitározni. Anyukám egy ismerőse megtanított nekem egy Sepultura-dalt, a " target="_blank" rel="noopener">Ratamahattát. 2015 karácsonyán kaptam meg az elektromos gitárt, és el is kezdtem járni Járóka Bélához, aki javasolta, hogy szerezzek be egy akusztikus gitárt is, mert azt is tanítana. Most már Guns n' Roses és Deep Purple-dalokat is tanulunk.

– Manapság miket hallgatsz szívesen?

– Nagyon szeretem a Fish!-t, a Metallicát, a KoRnt, és sokat hallgatom a régebbi Limp Bizkit lemezeket is. De volt olyan idő is, amikor a Slipknot és a Rammstein voltak a favoritjaim. Minden jöhet, ami rock, a glamtől a heavy metalig, de most éppen a punkosabb zenék vannak porondon. Az egyik iskolás barátom, Marci apukája az Aurórában basszusozik, vele szoktam zenéket írni. Az L.A. Guns-t is szeretem, a koncerten is voltam, nagyon jól szórakoztam. Szerencsére apu talált nekem egy olyan helyet, ahonnan mindent jól láttam. De voltam már a Tankcsapda, az Auróra, az Ocho Macho, a Road és a Leander Kills koncertjén is.

– És hogy kerültél kapcsolatba a Fish! zenekarral?

– Apukám látta meg a Facebookon, hogy videoklipet forgatnak a Lehet az élet című dalukhoz, és a rajongókat is várják. Odamentünk, majd, mivel volt ott egy gitár, megkérdeztem, van-e lehetőség gitározni. Persze igent mondtak, a nyakamba is került a hangszer, és Krisztiánék azt mondták, ha megtanulok egy Fish!-dalt, akkor felléphetek velük a Barba Negra Track-beli koncertjükön. A Mi vagyunk itt című dalukat választottam, aminek a szintén tatabányai Ideas gitárosa, Preil Tibcsy mutogatta meg a témáit. Óriási élmény volt a Barba Negrában a színpadon állni velük, ráadásul a megbeszélt saját dalon kívül eljátszottunk még egy-egy dalt a Sepulturától (Roots Bloody Roots) és Ozzytól is (Crazy Train). Végül " target="_blank" rel="noopener">Tatabányán is sikerült összehozni ezt a produkciót. Fishék nagyon jó fejek és közvetlenek voltak. További fellépésekről egyelőre nincs szó, de ha újra itt játszanak a közelben, mindenképp ott leszek a bulin!

– Hogy szoktál gyakorolni?

– A gitártanárommal egyszer átvesszük az adott dalt, aminek a kottáját később letöltöm, és a Guitar Pro program segítségével tanulom meg. De egyre több számot tanulok meg hallás alapján is, legutóbb például a Red Hot Chili Peppers Californicationjét sajátítottam el így. Az Iron Maiden Trooperjével is kiállnék színpadra, azt a dalt a Gitármánia táborban tanultam meg.

– Mesélj egy picit erről a Gitármánia táborról!

– Szolnokon rendezték idén nyáron, és nagyon sok előadót hívtak zenélni, de ott helyben is összeverbuválódott egy nagyon jó muzsikusokból álló zenekar, és ők is felléptek. A zenélés mellett rengeteg kurzus kínált elfoglaltságot, többek között az Ocho Machóból Mike, valamint a Pokolgép volt gitárosa, Nagy Dávid is tartott előadást. A szakma krémje ott volt. Megismerhettük a zenélés technikai oldalát is, de a zenekari menedzsmentről, valamint a hang- és fénytechnikáról is tartottak előadásokat. Mindent ki lehet próbálni, és bármilyen előadásra be lehetett ülni. Én inkább a gitárkurzusokra figyeltem, a többit meghagytam apunak. (mosolyog) Pár sráccal csináltunk is egy zenekart. Egy dalunk van készen, elég punk/metalos lett, hasonlít a Metallica vagy a Sepultura dolgaira. De itthon is folyamatosan születnek az új témáim, riffjeim.

Dani és édesapja a tatabányai L. A. Guns koncerten
Fotós: Raáb Zoltán

– Kik azok a gitárosok, akiknek a játékát nagyon szereted?

– A két legnagyobb kedvencem Slash, valamint a metallicás Kirk Hammett. Nagyon jó gitárosnak tartom Matyit is a Fish!-ből, Mike Gotthardot az Ocho Machóból, és kedvelem Tracii Guns szólóit is.

– A gitározás mellett mi tölti még ki az idődet?

– Csellózni is tanulok a zeneiskolában, és atletizálok is. A távolugrás és a kislabdadobás vonz leginkább, de versenyeken nem szoktam indulni. Néha lemegyek gördeszkázni, nagyon szeretek legózni, és persze szinte folyamatosan szól a zene. Na meg ott a tanulás is: a Sárberki Általános Iskolába járok. A tantárgyak közül a rajzot és a matekot szeretem, utóbbit a tanárnőm, Szokoli Kinga miatt, aki hozzám hasonlóan kedveli a rockzenét, szoktunk is róla beszélgetni néha.

– És mi leszel, ha nagy leszel?

– Kiskoromban mentő, rendőr vagy tűzoltó akartam lenni, de most már a gitározás az első. Mindenképpen szeretnék a zene közelében maradni később is. Szívesen csinálnék egy együttest, de a fény- és hangtechnika is érdekel. Ha ezek közül semmi nem jönne össze, akkor elmennék gitártanárnak vagy hangszerboltosnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!