2025.02.13. 18:28
A Kiképzés: amikor a magánélet befolyásolja a teljesítményt
Segesdi Tamás, a Hunyadi raj újdonsült parancsnoka saját bőrén tapasztalta meg, milyen hatással lehet egy magánéleti krízis a teljesítményre. A Kiképzés nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is komoly próbatétel.
A Kiképzés harmadik hetének első gyakorlata minden raj számára komoly kihívást jelentett, de Segesdi Tamás számára különösen nehéz volt. Első rajparancsnoki küldetése nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, amit utólag mentális kimerültségével és magánéleti problémáival magyarázott.

Fotó: TV2 / Forrás: duol.hu
Tudta, hogy nincs csúcsformában
Tamás elmondása szerint már a kinevezése is váratlanul érte, és bár megtiszteltetésnek érezte, tudta, hogy nincs csúcsformában. Egy friss szakítás árnyékolta be napjait, és bár abban állapodtak meg volt párjával, hogy heti egyszer beszélnek, az egyik hívása elérhetetlen maradt. Ez a bizonytalanság folyamatosan a fejében motoszkált, és megnehezítette, hogy százszázalékosan a feladatra koncentráljon.
Őszinte leszek, ilyen stresszhelyzettel még sosem találkoztam. Több embert kellett egyszerre irányítanom, miközben a gondolataim máshol jártak
– vallotta be.
A története jól példázza, hogy a katonai felkészítés nem csupán az állóképességről és a fizikai erőnlétről szól – a mentális teher és az érzelmi stabilitás legalább akkora szerepet játszik a sikerben – írta a duol.hu.