2025.01.16. 06:06
A DAL döntőjéig menetelt az Arcidra - itt tart most a zenekar
Az Arcidra zenekar a tehetségkutató döntőjéig menetelt. Hol tart a DAL után az együttes? Frontemberük Gaál András mesélt.
2024 elején számtalan új rajongóval gazdagodott az Arcidra. A zenekar nem csak bejutott, de töretlenül a döntőig is menetelt a Duna tehetségkutató műsorában, a DAL-ban. A hatalmas sikerek óta lassan egy év is elrepült. A lelkes fiatalokból álló zenekar frontemberét, Gaál Andrást kérdeztük arról, hogyan telt a 2024-es év.

Forrás: Arcidra/Facebook
Nincs megállás a DAL után
Hihetetlen élmény volt a DAL, a profi stábbal és a többi előadóval közös munka felejthetetlen volt
– kezdte a történetet az énekes.
A műsor után sem pihentünk. Végigtoltunk egy nagyon erős nyári szezont. Több mint harminc koncertünk és bulink volt. Ősszel aztán egy kicsit megcsömörlött a banda, a nagy hajtás megtette hatását, és leengedtünk. Az év vége csendes volt
– folytatta a gondolatot Andris, aki azért mellékesen hozzátette, hogy több dallal is készültek, és egy videóklip-forgatást is megszerveztek decemberben. A frontember elmondása szerint a jelenlegi legnagyobb céljuk:
Kitörni az amatőrségből
A banda szépen halad is ezen az úton, tavaly többször koncerteztek már Budapesten is, például a Turbinában, ahol fergeteges hangulatot csináltak.
Gőzerővel menetel továbbra is az Arcidra
A fiatalok nem félnek a kihívásoktól. A tehetségkutató keretében alapvetően rockosabb hangzással előadott szerzeményüket boldogan balladásították. Megjelent számaik is a sokszínűségüket tükrözik. Ők maguk is többször nyilatkozták már, hogy az általuk képviselt műfaj nehezen kategorizálható. 2020 januárjában alakult a zenekar, a tagok összetétele már többször változott az elmúlt években, az alapítótagok közül hárman zenélnek jelenleg is a hét fős csapatban. Elekes Fanni és Jakab Enci a 2023-as év elején csatlakozott a fiúkhoz.