Híresség

2024.09.27. 17:20

Nosztalgia: táska nélkül, gitárral járt a Keribe a kis Pápai Joci +videó, fotók

Péntek délelőtt gitárjátéktól volt hangos a tatabányai Kereskedelmi Szakközépiskola. Pápai Joci csapott a húrok közé, aki mesélt az iskolaévekről, a zenéről, a szerelemről és arról a bizonyos belső hangról.

Kemma.hu

– Nosztalgiáztam az első pillanatban és a régi megszokott útvonalon jöttem Tatáról – idézte fel emlékeit Pápai Joci, aki egykori tatabányai iskolájába látogatott 24 év után. Erre, pedig egészen nyomós oka volt.

Pápai Joci előadása a tatabányai Keriben
Pápai Joci elénekelte legismertebb számait a tatabányai középiskolások legnagyobb örömére
Fotó: 24 Óra / Forrás: Hagymási Bence

Mint ismert, a Dalszerzők Napját minden évben október 8-án ünnepeljük. Először 2018-ban az Artisjus Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött dolgozó alkotókra és értékteremtő munkájukra.

Az egyesület azóta is minden évben valamilyen formában megünnepli ezt a napot. Az idei azonban más mint eddig: az eddig főleg virtuálisan megünnepelt napról valós esemény keretében emlékeznek meg és minél több iskolába „elviszik” a Dalszerzők Napját. Köztük a tatabányai iskolába is.

Pápai Joci Tatabányán a Keriben
Az énekes örömmel nosztalgiázott az oktatási intézmény falai között
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra

Ebből az alkalomból a tatabányai Kereskedelmi Szakközépiskolából indult, ma már országosan ismert dalszerző-előadó, Pápai Joci tért vissza az iskolába. Az aula falai között minikoncert alakult. Fergeteges taps kísérte az Özönvíz című dalt, könnyeket csalt a diákok szemébe Az én apám, majd hallhattuk tőle az Origo című dalt is, ami rövid idő alatt hatalmas sláger lett és ami 2017-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazánkat. Az előadó egyebek mellett beszélt arról is, ha valaki az útján jár, azt észre veszi.

 Szerencsésnek mondhatom magam, mert 4 éves koromtól énekes akarok lenni 

– mesélte, majd ugrott egy nagyot az időben és a pályaszeretetről beszélt. Illetve arról, milyen érzést jelent számára az alkotás. Szólt arról is, hogy a 2017-es év micsoda áttörést jelentett karrierjében.

– Januárban, az otthon négy fala között megírtam és néhány hónap múlva már 250 millió ember előtt játszottam – mesélt az Origo című daláról Pápai Joci a tanulóknak és ezzel azt is üzente, hogy érdemes figyelni a belső hangunkra.

Pápai Jocó Tatabányán
Az aranytorkú énekes szívesen fotózkodott az osztályokkal
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra

– Sokat küzdöttem az álmaimért. Senki se adja fel, soha! – üzent a keriseknek a zenébe végletekig szerelmes előadó, aki csak a középiskola után 35 évesen, kétgyermekes édesapaként érte el a várva várt sikert. Azt is megtudtuk tőle, iskolatáska nélkül, egy szál gitárral járt iskolába és egész nap csak zenélt. Régi tablóját is felkereste volna, de a 2000-es években végzett tanulóké elveszett, a régi naplót viszont megnézhette Joci az igazgatói irodában. Kiderült, testnevelésből is kettest kapott – felszerelés híján nehéz volt átöltözni, így a zene mellett a sport is emlékezetes nyomot hagyott a kis Joci éltében.

Pápai Joci Tatabányán a Keriben
Az éneklésen túl a sportban is fontos szerep jutott Jocinak: övé volt a házi bajnokság kezdőrúgása 
Fotó: Hagyási Bence / Forrás:  24 Óra

Így aztán még egy fontos fellépése volt a sztárnak. Ugyanis szeptember 27-én ünnepeljük a Magyar Diáksport Napját, ebből az alkalomból pedig házi focibajnokságot tart az iskola. Nem akármilyen közönség előtt, ugyanis a kezdő rúgás Pápai Jocié volt. A mérkőzés után, a focipálya felé meredt a sztár tekintete, ahol régi osztályterme volt az egyik konténerben.

Pápai Jociról érdemes tudni

– Az intézmény számára büszkeség és megtiszteltetés, hogy Pápai Joci visszatér egykori intézményébe – nyilatkozta portálunknak Doktor Gabriella igazgató, aki nagy örömmel fogadta a megkeresést. Elmondta, hogy az iskola mennyire büszke diákjai sikerére legyen az bármilyen életterület. A dirigens különösen értékeli, hogy a rengeteg szakmai siker mellett van olyan diákjai is, akik a kultúra területén értek el kimagasló eredményt és sikert az életben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!