Coming-out

2023.02.22. 11:43

Isteni sztori: Varga Irén terhes, szerinte szeplőtelenül fogant a gyermeke

Nem sokat hallottunk az utóbbi időben a piliscsévi TikTok-influenszerről. Most azonban annál nagyobb hírrel robbant vissza a bulvármédiába.

Kemma.hu

A szétfilterezett fotón azért talán felismerhető Irénke, aki Lacival együtt érdekes coming-outtal jelentkezett

Forrás: www.mahianaroszallo.com

Úgy tűnik, Varga Irén és párja megtalálták a „piaci rést”, és mindent megtesznek azért, hogy a zeneszerető és -értő embereken túl az istenhívőket is magukra haragítsák. Az önjelölt énekes-szakácsnő olyan bejelentéssel állt elő, amitől még a Föld fordása is leáll pár másodpercre.

A nagy coming-out, amiről a Ripost is beszámolt, nem más, mint hogy Irén áldott állapotban van. A bökkenő a történetben csak annyi, hogy Irénke és Laci hosszú hónapok óta nem élt nemi életet. Vagyis egymással biztosan nem.

Mégsem házasságtöréssel magyarázzák a nagy hírt, szerintük a gyermek ugyanis egy jóval magasabb szinten fogantatott. Igen, szeplőtelenül. Éppen úgy, ahogyan az valamivel több, mint 2023 évvel ezelőtt Máriával is megesett. A gyermek apja tehát nem Laci, hanem maga az Úr.

A minap vettem magamon észre, hogy valami nem stimmel. Sokat voltam rosszul, alig bírtam buszozni, már a vizet is alig bírtam cipelni

– sorolta terhessége jeleit kezdte a saját magáról elnevezett honlapon az influenszer. Irénke végül vett egy terhességi teszte ist, ami beigazolta a gyanúját. Sőt, a leírtak szerint egy ultrahangos vizsgálatra is elment, ahol már látszott a magzat.

Ekkor merült fel a párban, hogy vajon ki lehet a gyermek apja, ha ők mostanában nem lettek egymáséi. Laci pedig megvilágosodott: a dolog csak egy módon történhetett.

Irént maga Isten termékenyítette meg. Nem történt ez másképp Máriával sem, ez sok mindent meg is magyarázna, például azt, hogy miért bántják olyan sokan. Hiszen Máriát is sokan bántották, mikor teherbe esett

– fejtette ki Laci, aki azon nyomban el is eldöntötte, hogy a pici a Jónás „Lyézus” László nevet kapja a keresztség alatt, akár fiú lesz, akár lány.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában