Celebmustra

2022.12.18. 20:00

Micsoda férfi lett ez a (színész)nő! - jelentkeztek celebjeink

Nem változunk: ezen a hétvégén is megnéztük, mi történt a Komárom-Esztergom megyei celebekkel az elmúlt napokban.

Kemma.hu

A gyógyulás útjára lépett Molnár Gusztáv?

Az észak-komáromi születésű színész testvére beszélt arról, hogy van most Guszti. Kiderült, újra elvonón van az alkoholproblémái miatt nagy bajba került sztár. Most azonban egy sokkal szigorúbb intézetben próbál gyógyulni, így telefonon sem tarthatja a kapcsolatot rokonaival, sőt, a karácsonyt sem tölthetik együtt.

Pápai Joci körül zajlik az élet

Tóth Gabi társaságában látogatott el a Pest megyei Kartal általános iskolába, ahol egy rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak. Szeretetről, hitről és emberi kapcsolatokról beszélgetett a két énekes a gyerekekkel. Emellett szó volt arról is, hogyan használják tudatosabban a közösségi médiát, és hogyan védjék magukat az internetes bántalmazásoktól.

A tatai zenést legújabb dala, az Utolsó tánc egy hete debütált a legnagyobb videomegosztón, ahol hamar a felkapottak listáján az előkelő nyolcadik helyre ugrott. Nem csoda, hogy a közönség imádja a dalt és a hozzá készült buja hangulatú klipet, amelyet Joci Jimy J. Hollywooddal hozott össze. A téma ugyanis örök: a szerelem és a vágy.

Nem pihen a hegyek szerelmese

Az egykori esztergomi főiskolás, Suhajda Szilárd az év végén sem tart pihenőt. Az egész éves mászás után legutóbb Fóton futott sok Mikulással, ahová családja is elkísérte. A hegymászót kisfia, Soma bringával kísérte mozgás közben.

Büszke édesapa és férj

Az Oroszlányhoz ezer szállal kötődő televíziós riporter közösségi oldalán számolt be egy olyan történelmi győzelemről, amelyre édesapaként mindennél büszkébb. Amerikában a DME-Akadémia csapatának lett edzője felesége, Zsolnay Gyöngyi, valamint a csapat oszlopos tagja, Vujity-Zsolnay Bendegúz.

Bemutatta könyvét a komáromi vasember

A Szőnyi Ferenc, The Racemachine címet kapó könyv Kálnoki Kis Attila és az ultrafutó közös alkotása, amely akár nagyszerű karácsonyi ajándék is lehet. 

Nőből férfi pillanatok alatt

Az észak-komáromi színésznő, Borbély Alexandra egy igazán meglepő fotóval örvendeztette meg követőit közösségi oldalán. Alexandra arcszőrzetet növesztett és férfi változott. Pasiként is helyes fest az elbűvölő színész.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában