EFOP-pályázat

2017.09.04. 11:24

Négy egyetem csaknem kétmilliárdot fordíthat tehetséggondozásra

Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem konzorciuma EFOP-pályázaton mintegy 1,8 milliárd forintos támogatást nyert el.

Budapesti Corvinus Egyetem hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében arról is tájékoztatott, hogy ezekből a forrásokból a felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeit és programjait tudják támogatni.

A programmal a felsőoktatási tehetséggondozást szeretnék fejleszteni, és a kutatói utánpótlást támogatni, az intézmények tehetséggondozási rendszerének és a doktori képzéseknek a fejlesztésével – tették hozzá.

A projekt a társadalomtudományi képzési terület kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának, eredményességének javítását, magasan képzett, produktív tudományos-kutatói utánpótlás biztosítását és teljesítményével a munkaerőpiaci kihívásokra és a nemzetközi versenyre reagálni képes egyetemisták és oktatók támogatását célozza – írták.

A tehetséggondozási rendszer fejlesztésekor a hatékonyan működő tudományos diákköri rendszerre és a hallgatói önszerveződésen alapuló szakkollégiumi rendszerre támaszkodnak majd.

A projekt kiemelt feladatának tekinti a doktori hallgatók létszámának és a fokozatszerzés arányának növelését, valamint a fiatal kutatók elvándorlási arányának csökkentését is – jelezték, hozzátéve: a társadalomtudományi képzési területen a doktori képzés átalakításához a kutatás- és a gyakorlatközpontúság lehetőségének megteremtésével, a K+F+I célú infrastruktúra folyamatos megújításával is hozzájárul a pályázat.

Emellett a gazdasági és társadalmi szereplők által megfogalmazott témák megjelenése is kedvező hatású lehet a doktori iskolák K+F+I területeken kifejtett hatásának javítására. Ezen célok érdekében a doktori iskolák megújulása, a hazai és nemzetközi kutatási kapcsolatok bővítése mellett a kutatási portfólió szélesítése szerepel a vállalt tevékenységek között.

Mivel a projekt prioritásként fogalmazza meg aktuális társadalmi, gazdasági témák kutatását, így az akadémiai szférán túl a szélesebb társadalmi közönség számára is hozzáférhetővé kívánják tenni a támogatás segítségével megvalósuló kutatások eredményeit. Ennek érdekében számos, a résztvevő fiatal kutatók, doktoranduszok bevonásával megvalósítandó tudomány-népszerűsítő rendezvényt és az érintett vállalati és társadalmi szereplőket bevonó szakmai rendezvényt szerveznek a konzorcium résztvevői a projekt keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!