Schell Judit

2018.04.18. 12:54

Mindennap pengeélen táncolok

Az állandó rohanás ellenére, igyekszik háromgyermekes édesanyaként otthon is helyt állni.

Budapest, 2016. november 3. Schell Judit a lány szerepében Karinthy Frigyes Gellérthegyi álmok címû vizuális tánc- és színházi elõadásának próbáján a budapesti Thália Színházban 2016. november 3-án. A darabot Schell Judit rendezésében és Finta Gábor koreográfiájával november 5-én mutatják be. MTI Fotó: Kallos Bea

Fotó: Kallos Bea

Lassú léptekkel érkezik. Épp az esti előadás szünetében ugrott ki a színpadról, hogy egy jót beszélgessünk. Leül mellém, haja előreomlik, szemén látszik a fáradság. Schell Judit nézésében van valami talányosan titokzatos, magával ragadó.

A Jászai Mari-díjas színésznő jelenleg kilenc darabban játszik. Most láthatta a közönség a Csak színház és más semmi harmadik évadát a Duna televízión, ami nyáron többek között a Thália Színház falai között forgott. Az állandó rohanás ellenére, igyekszik háromgyermekes édesanyaként otthon is helyt állni. Fél óra nem sok, de azt hiszem, nekünk ezalatt sikerült megváltanunk a világot – írja a Vasárnap Reggel.

Úgy tudom, hogy évek óta táskákat gyűjt. Igaz ez?

Jó pár évvel ezelőtt kezdődött nálam ez a hóbort. Felhalmoztam elég sokat, de mostanában kezdem megállni, hogy beszerezzek egy-egy újabb darabot. Inkább csak megcsodálom őket a kirakatban.

Schell Judit színmûvésznő a Csak színház és más semmi című tv-sorozat 2. évadának VIP vetítése előtt a Corvin moziban 2017. február 20-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Amikor színházba megy, melyiket viszi magával?

Nem váltogatom napszakonként a táskámat, inkább évszakonként. Munkába ugyanazzal érkezem, amivel kezdtem a napot. Esetleg akkor váltanék „színházi kistáskára” ha én néznék valami előadást , amire mostanában sajnos nem sok időm van három gyerek mellett. Régebben több darabot tudtam megnézni, naprakészebb voltam az előadásokból.

Előadás közben interjút adni nem veszélyes?

Ha az embernek mindössze az első felvonásban van pár mondata, és csak a második végén megy vissza a színre, akkor nem okoz gondot. A pályám során meg kellett tanulnom precízen beosztanom az időmet. A könnyedebb darabokból, így sértetlenül ki tudok lépni, majd vissza. Ilyen A hőstenor és az Alul semmi is, amit ma este játsszuk. Utóbbi előadásban a férfiaké a főszerep, nekem nincs sok tennivalóm.

Kilenc darabban játszik. Bírna még többet?

Ha valami kihagyhatatlan jönne, akár igen. De ebben az évadban már két bemutatóm volt a Thália Színházban, mellette a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vállaltam be egy feladatot. Pár hete mutattuk be együtt Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című előadását. Az egyik végzős rendező, Tarnóczi Jakab keresett meg ezzel a lehetőséggel, én meg hallgattam a megérzéseimre

Máskor is figyelt már a fentről kapott jelekre?

Gyermekkorom óta az ösztöneimre hallgatok. Sokáig balettoztam, tizenegy évig versenytáncoltam, világ életemben táncosnő vagy tánctanár szeretettem volna lenni. Aztán a Színház- és Filmművészeti Főiskola mellett beadtam a jelentkezésemet a tánctanári szakra is. Mindkét helyre felvettek, mégis a színház mellett döntöttem .Gondoltam színésznőként még mindig többet táncolhatok, mint fordítva.

Néhány évet mégis várnia kellett ezekre a táncos darabokra.

Jó pár évet. A diploma után a Radnóti Színházhoz kerültem ,ami ugye prózai színház, ennek ellenére 1996-ban bemutattuk az Anconai Szerelmeseket, Valló Péter rendezésében, ahol táncra perdülhettem Szervét Tibor kollégámmal. Nagyon szerettük mi is és a közönség is. 250 előadást játszottunk belőle!

Schell Judit Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész (k), aki Budapestért díjat vett át Tarlós István fõpolgármestertől a főváros napja alkalmából tartott ünnepségen az Újvárosháza díszteremében 2017. november 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Két évvel előtt szintén egy táncos előadásban bizonyított, amit ráadásul ön rendezett.

Nagyon szerettem volna ismét színpadon táncolni, a Gellérthegyi álmok című darabbal pedig ez a vágyam ismét teljesült. Amikor megtaláltam a darabot, és elkezdtem magam jobban beleásni a dolgokba, akkor már biztos voltam abban, hogy a rendezést nem szeretném kiadni a kezemből. Partnerem Finta Gábor, akivel hihetetlenül jó tudtunk egymásból építkezni. Egyébként folyamatosan feszegetem a határaimat. Legutóbb László Boldizsárral csináltunk egy nagy koncertet, A Nő illata – Tangótól Jeruzsálemig címmel. Ez is egy érdekes utazás volt.

Nekem úgy tűnik, keresi és kutatja a kihívást jelentő feladatokat. Emiatt vállalta el a Dal című műsor zsűrizését is?

Nagyon örültem a felkérésnek. Igazán élveztem ezt a helyzetet, hogy élő műsorban, egy zenei válogatóban kell véleményt alkotnom. Nyilvánvalóan színészként szakmai szemmel figyeltem a produkciókat. Kifejezetten felüdülés volt számomra ez a pár este, ahol „mindössze” az volt a feladatom, hogy nézzem az énekeseket és közben a zsűritársaimmal kiválasszuk közülük a 4 legjobbat.

A gyerekei is nézték a műsort?

Hogyne, ráadásul készítettek egy listát az énekesekről, akiket a dobogón láttak volna szívesen.

Ez merőben eltért a végső döntéstől?

Nem egészen. Mi a zsűritársaimmal adtunk egy lehetőséget a 2006-ban alapított alternatív rock-metal, zenekarnak az AWS-nek, a nézők pedig egyetértettek a döntésünkkel. Így ők fognak minket képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon Portugáliában.

A híres Kapás Dezső és Horvai István osztályba járt többek mellett Marozsán Erikával, Kamarás Ivánnal, Hajdú Istvánnal, Fekete Ernővel és Kéri Kittyvel. Tartják még a kapcsolatot?

Évekkel ezelőtt eldöntöttük, hogy minden évben csinálunk egy összejövetelt. Sokáig a Thália Caféban ültünk össze, ahol leginkább én erősítettem a női vonalat. Április 11-én ismét találkozunk, már csak a helyszínnel kapcsolatban kell egyeztetnünk. Remélem sokan el tudnak majd jönni. Ezek a találkozások ugyanis mindig emlékezetesek.

Mennyire nehéz a színházi és az anyai feladatait összeegyeztetni?

Strapás feladat. De már kellő rutinom van benne.

Előadás előtt mennyivel érkezik meg a színházba? Egy órával?

Elég rohanósak a napjaink. Rendszerint épphogy beesek a színházba. Az autóban van egy kis időm magamra.

Előfordult már, hogy azt kérte az égiektől bárcsak egy napra meg tudná állítani a világot?

Amikor valami nagyon jó dolog történt, akkor igen.

A rengeteg teendő mellett marad ideje önmagára?

Ha a gyerekek iskolában vannak, akkor egy kis időt magamra tudok fordítani. Ilyenkor elmegyek edzeni. Olykor előfordul, hogy este a férjemmel a kanapén összebújva meg tudunk nézni egy filmet. Néha bele-belealszunk a filmbe, és akkor még egyszer le kell vetíteni. (nevet) Leginkább a díjat nyert alkotásokat vesszük elő, legutóbb a Három óriásplakát Ebbingben volt porondon.

Schell Judit az Álomutazó című családi mesemusical jelmezes fotóspróbáján a BOK Sportcsarnokban 2017. december 21-én. Az előadást Juronics Tamás rendezte és koreografálta. MTI Fotó: Mohai Balázs

A négy Oscar-díjat nyert Guillermo del Toro A víz érintése című alkotását már látta?

Azt még nem. Nem is tudtam, hogy már megy a moziban. De ezt a hátrányt is hamarosan orvosolni fogjuk.

Több mint tíz évvel ezelőtt a legjobb női főszereplőnek járó díjat kapta meg a Monte Carlo-i filmfesztiválon a Csak szex és más semmi című filmben nyújtott alakításáért. Azt olvastam, hogy személyesen nem volt ott a díjátadón. Miért?

Nagyon egyszerű a magyarázat, mert nem engedtek el a színházból.

Mi miatt nem jöhetett el?

A Csongor és Tündét játszottuk a Nemzeti Színházban.

Minek köszönhető, hogy ennek a filmnek, mind a mai napig példátlan sikere van?

Szerencsés csillagzat alatt született ez a film, olyan csodálatos alkotókkal, mint Goda Kriszta, a rendező, Divinyi Réka, a forgatókönyvíró, Kálomista Gábor a producer és a partnerek, Csányi Sándor és Dobó Kata. A történet egy általános problémával foglalkozik, ami húsz, de akár száz év múlva is megállja majd a helyét.

A feladatai mellett egy nagyjátékfilm forgatása beleférne az idejébe?

Ez nem csak idő kérdése.

Mi lehet a siker mértékegysége? A filmek? A taps? A díjak?

Nem tudom. Nem mérem!

Borítókép: Schell Judit a lány szerepében Karinthy Frigyes Gellérthegyi álmok című vizuális tánc- és színházi előadásának próbáján a budapesti Thália Színházban 2016. november 3-án.

MTI Fotó: Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!