Újpesti címervita

2017.12.13. 11:07

A jogerős ítélet végrehajtását várják az Újpest FC-től

Tahon Róbert újpesti jegyző szerint az úgynevezett címerügyben nem vitás kérdés van már, hanem másodfokú, jogerős ítélet, és azt várják az Újpest FC-től, hogy hajtsa végre.

A IV. kerületi jegyzőt arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy az elsőfokú döntéssel szemben pénteken a másodfokú bíróság – az önkormányzat részbeni tulajdonában álló – Újpesti Torna Egyletnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben indított személyiségi jogi perben, amelyet az utóbbi által bevezetett új címer miatt indított az UTE – fogalmazta meg az MTI.

Tahon Róbert elmondta: örülnek annak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla nekik adott igazat, de szomorúak, hogy perre kellett vinni a címerügyet. Hozzátette: úgy gondolják, egy ilyen nagy múltú klubhoz méltatlan, és picit komikus is lehet a külső szemlélőnek, hogy „tulajdonképpen magunk ellen kell pereskedni”. De nem volt más választásuk, mert a szurkolótábor elsöprő többsége, több mint kilencven százaléka a régi címer mellett voksolt minden, ezzel kapcsolatos felmérésen – fogalmazott.

Hangsúlyozta: várják az Újpest FC pozitív döntését és nyitottak leülni a tárgyalóasztalhoz. Minden egyéb dologban az az érdeke az UTE-nak és azt gondolják, az Újpest FC-nek is, hogy együtt dolgozzanak az újpesti labdarúgásért – tette hozzá.

A jegyző kitért arra is, hogy az ítélet megszületése óta nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak az ország minden pontjáról, a teljes szurkolótábor üdvözölte a döntést.

Borítókép: Újpesti szurkolók a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2017. július 23-án

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!