ellenőrizetlen forrás

2020.10.10. 10:04

Hamis sporteszközöket foglalt le a NAV az UEFA Szuperkupa mérkőzésen

Csaknem 300 hamis – UEFA, Supercup, Bayern München, Sevilla és Adidas logókkal ellátott – maszkot és szurkolói sálat foglaltak le a budapesti UEFA Szuperkupa szeptemberi mérkőzésén az adóhatóság munkatársai – közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szombaton az MTI-vel.

A közlemény idézte Pomázi Gyulát, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnökét, aki elmondta, hogy az ellenőrizetlen forrásból származó árucikkek súlyos egészségi kockázatot jelenthetnek.

Az egészség megóvása és a gazdaság védelme érdekében fontos, hogy sportszereket kizárólag márkaboltban vagy ellenőrzött üzletben, hálózatban vásároljanak az emberek – fűzte hozzá.

A sportszeripari hamisítás hatalmas károkat okoz a legitim gyártóknak és az európai uniós államoknak – tette hozzá az SZTNH elnöke, aki szerint a probléma nagyságára az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb felmérése is rávilágít.

Ez megállapította, hogy 2013 és 2017 között a sportszeripar értékesítésének 7,7 százalékát hamis termékek tették ki, emiatt csaknem 600 millió eurótól estek el a jogszerűen működő cégek.

Ezzel párhuzamosan megközelítőleg 200 millió eurós veszteséggel számolhattak az uniós tagállamok a sportszektorban és több mint 3000 munkahely szűnt meg az ágazatban az illegális termékek és kereskedelmük következtében a vizsgált időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!