Magyar–észt

2023.03.22. 12:17

Az észtek elleni mérkőzés lesz Marco Rossi ötvenedik találkozója a válogatott élén

A szövetségi kapitány szerint az új játékelemek és elképzelések kipróbálásán lesz a hangsúly a csütörtöki barátságos mérkőzésen.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya előadást tart a Debreceni Egyetemen 2023. február 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Bár a találkozónak nincs tétje, az olasz szakvezető tanítványai minden bizonnyal győzelemmel szeretnék köszönteni a félszázas jubileumhoz érkező Rossit, aki a kapitányi örökrangsor negyedik helyén áll Baróti Lajos (117), Sebes Gusztáv (69) és Mészöly Kálmán (61) mögött. 

Rossi, akinek vezetésével 23 győzelmet, 10 döntetlent és 16 vereséget számlál a válogatott, azzal indokolta az ellenfél kiválasztását, hogy a balti csapat hasonló játékstílust képvisel, mint Bulgária, ugyanúgy három védővel, öt középpályással és két támadóval áll fel, ezért taktikai szempontból hasznos lesz a találkozó.

 A nemzeti együttes tehát főpróbát tart az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányára, amelyen éppen Bulgária lesz az első ellenfele jövő hétfőn. 

Az 58 éves szakember néhány sérülés miatt négy újoncot is meghívott a keretébe, közülük a két mezőnyjátékosnak, Csoboth Kevinnek és Varga Barnabásnak van nagyobb esélye a debütálásra. Összességében viszont a nemzeti együttes magja nem változott, 

Rossi ugyanazokra a futballistákra számít, akikkel remek eredményeket ért el a tavalyi Nemzetek Ligájában.

 Ennek fényében az egyénileg képzettebb magyarok esélyesként várják az összecsapást a fizikálisan jó felépítésű, magas játékosokból álló észtekkel szemben. 

A Rossi-érában már kétszer összecsapott egymással a két válogatott: a Nemzetek Ligája harmadosztályában – azóta Magyarország az élvonalba küzdötte magát – előbb 3–3-as döntetlen született az észt, majd 2–0-s hazai siker a magyar fővárosban. 

A mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Rossi: fókuszban a bolgárok elleni Eb-selejtezős nyitány

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az új játékelemek és elképzelések kipróbálásán lesz a hangsúly csütörtökön az észtek elleni barátságos mérkőzésen, amelyet szeretne megnyerni a magyar labdarúgó-válogatott.

A bolgárok elleni, hétfői Európa-bajnoki selejtezőre készülünk. Bár az még nem lesz sorsdöntő, de szeretnénk jól rajtolni. Éppen ezért az észtek ellen ki akarunk próbálni bizonyos új elképzeléseket a gyakorlatban

– fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Telkiben az olasz szakember, aki hozzátette, a játékosok hozzáállása és válasza eddig kifejezetten kedvező az új gyakorlatokra és elgondolásokra.

Az 58 éves szakember az MTI érdeklődésére a kezdőcsapatot illetően úgy fogalmazott, hogy bár az észtekkel szembeni barátságos meccsen megengedett a kísérletezés, Bulgária ellen már biztosra kell menni.

Ennek ellenére csütörtökön lehetőség szerint azzal a kezdővel akar indítani, amely a legközelebb áll a Bulgária ellen tervezetthez. Megjegyezte, megvannak az előre eltervezett cseréi is, mert nem akarja túlterhelni a játékosait.

 Az ötvenedik mérkőzés büszkeséggel tölt el, de a felkészülésen nem változtat, ugyanolyan fontos a győzelem, mint minden más meccsen

– mondta Rossi, aki 50. alkalommal irányítja csütörtökön a válogatottat.

Kifejtette, nagy öröm, hogy sikerült olyan környezetet kialakítani, amiben a játékosok otthon érzik magukat:

Kilencven százalékban a srácok hozzáállásának köszönhető, hogy megváltozott a válogatotton belüli hangulat, és ez aztán az eredményekben is tükröződik. Ezt kell megőrizni a jövőben, hogy folytassuk a jó sorozatot.

Rossi arról is beszélt, hogy a válogatottban nem lehet öt-hat új embert egyszerre a kezdőbe tenni, mert akkor nem működnének az automatizmusok, ráadásul a csapatszellem és a csapatjáték is megsínylené. Úgy vélte, ezt a kockázatot a nemzeti együttes nem vállalhatja jó szívvel, így is olyan alapemberek hiányoznak sérülés miatt, mint Gulácsi Péter, Nagy Zsolt, Schäfer András és Callum Styles, akiket pótolni kell.

Nem is lehet más cél a válogatottban, minthogy nyerjünk, az pedig egy kis plusz lenne, ha az ötvenedik meccsen jó teljesítménnyel tudnánk köszönteni a mestert

– mondta az MTI kérdésére Lang Ádám, aki elmondása szerint nagyon várta már a válogatott összetartást, mert minden alkalommal „kivirul”, amikor felül a repülőre.

A ciprusi Omonia védője kifejtette, Rossi vezetésével elindult egy szervezett, jó és tudatos munka, őt pedig büszkeséggel tölti el, hogy ennek részese lehet.

Úgy vélte, kilenc évvel első válogatottsága után egyértelműen látszik a fejlődés.

Motiváció nem kell, mindenki szeretné folytatni, amit eddig elértünk

– jelentette ki a 30 éves, 55-szörös válogatott futballista, aki az esélyekkel nem kívánt foglalkozni, de annyit megjegyzett, kiegyenlített az Eb-selejtezős csoport, amelyben lépésről lépésre kell haladnia a válogatottnak, mert nemcsak minden pontért, hanem a meccseken

minden egyes labdáért véres küzdelem lesz.

A vendégek kísérletezés mellett jó eredményre is vágynak

Részben kísérletezésre szánja a csütörtöki, magyarok elleni barátságos mérkőzést az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Thomas Häberli, és hangsúlyozta, hogy ezzel együtt jó eredményt szeretnének elérni a Puskás Arénában.

 

„Az elmúlt időszakban tettünk egy lépést előre, de a nyolc veretlen meccs ellenére javítani kell a teljesítményen, mert Belgium, Svédország és Ausztria révén három erős ellenfél lesz az Európa-bajnoki selejtezőcsoportunkban” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a svájci szakember, aki abban bízik, hogy a jó sorozat megváltoztatta a játékosok hozzáállását és javított az önbizalmukon.

 

A 48 éves szakvezető kifejtette, azért választották a magyar csapatot ellenfélül, mert kemény rivális, amely Ausztriával azonos szintet képvisel, ráadásul várakozása szerint ugyanúgy 3-4-3-as rendszerben futballozik, mint az osztrák válogatott, amellyel hétfőn csapnak össze.

 

„A csapatjáték és a csapatszellem a magyarok erőssége. Nagyon jók az előre játékban, mivel technikás labdarúgóik vannak. Egész Európa láthatta, hogy a magyar futball milyen mértékben javult az elmúlt években, hiszen a Nemzetek Ligája élvonalában kétszer is legyőzték az Eb-ezüstérmes angolokat” – mondta az MTI érdeklődésére Marco Rossi együtteséről Häberli, aki a csütörtöki találkozóval kapcsolatban úgy fogalmazott, kicsit kísérleteznek, mert októberig nem lesz másik barátságos meccsük, melyen ezt megtehetnék, de közben jó eredményre is vágynak.

 

A futballisták részéről a 24 éves Mattias Käit arról beszélt, várta a válogatott összetartását, mert szeretnek együtt játszani.

 

„Ki akarunk jutni az Eb-re, ami becsvágyó cél, de Magyarország jó kezdetet jelenthet ezen az úton. Kísérletezhetünk és pontrúgás-variációkat gyakorolhatunk. A nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozat jó érzés, de a tavalyi ellenfelek kevésbé voltak erősek, mint az ideiek lesznek” – fogalmazott a Rapid Bucuresti középpályása, aki a magyar csapatot erősnek tartja, főleg a labdaszerzések utáni gyors előre játékot és a gólerős csatárokat emelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!