Nem álom

Soha nem felejtem el az 1978-as labdarúgó-világbajnokság csoportsorsolását. Több okból sem. Ez volt az első „magyaros” vb-m, a televízió élőben közvetítette a procedúrát, és majdnem beestem az asztal alá, amikor sorrendben kifogtuk a házigazda Argentínát, Olaszországot és Franciaországot. Hát még, amikor Baróti Lajos szövetségi kapitány szemrebbenés nélkül kijelentette: ebből a csoportból tovább kell jutnunk. (Más kérdés, hogy szerzett pont nélkül kiestünk.)

Magyar futballkapitány, sőt magára valamit adó szakember ilyesmit ennyire határozottan azóta sem állíthatott, legyen szó vb-ről, Eb-ről, kvalifikációs sorozatról vagy „tömbházbajnokságról”. Mostanáig. A 2024-es Eb selejtezőinek vasárnapi sorsolása láttán azonban hajlamosak lennénk ismét leszögezni: ebből a csoportból tovább kell jutnunk. Hiszen a legutóbbi kontinenstornán a franciák és a németek is megszenvedtek ellenünk a döntetlenért, a minap idegenben vertük az angolokat és a németeket, ezekhez a próbákhoz képest a Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia négyes első látásra már-már jutalomjátékkal kecsegtet. Különösen úgy, hogy ebből az ötösből ketten „csont nélkül” kilépnek a németországi Eb-re.

Na, ezen a ponton álljunk meg, vegyünk egy nagy levegőt, és ne essünk ugyanabba a hibába, mint az elhíresült norvég kolléga, aki, arról értesülve, hogy hazája együttesének a mieink jutottak riválisul a 2016-os Eb-playoffra, a térdét csapkodta örömében és azt kiáltozta: „Álomsorsolás, álomsorsolás!” Ez ugyanis nem az. Már csak azért sem, mert a mieinknek általában azok ellen megy jól, akik esélyesebbek, dominálnak, támadnak, többségében birtokolják a labdát, akik ellen nem nekünk kell megszabnunk a tempót, a stílust, hanem kivárásra játszhatunk. 

a szerb média például a kiváló, a tökéletes, a fenomenális jelzőkkel illette e végkifejletet. Nem mellékesen, a szerbek javában készülnek a katari vb-re, ellentétben velünk, mert minket, ugyebár, oda-vissza elintéztek 1–0-ra az albánok. Nagyjából ugyanezt a balkáni, egyáltalán nem ész nélküli „szívfocit” várhatjuk a bolgároktól és a montenegróiaktól

Ráadásul emberemlékezet óta először nyomja fiainkat az esélyesség terhe, mert ha kimondani nem is merjük, nyilvánvalóan sokan úgy gondoljuk: ebből a csoportból tovább kell jutnunk!