Kajak-kenu

2022.10.28. 12:00

Kopasz Bálint: most úgy tervezem, hogy Párizs után abbahagyom

A magyar szövetség által ismét az év legjobb férfi kajakosának választott Kopasz Bálint azt mondta, jelenlegi terve az, hogy a 2024-es párizsi olimpia után befejezi a pályafutását.

Kopasz Bálint megnyeri a férfi kajak egyes 1000 méteres döntőjét a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon 2022. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 25 éves sportoló az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, hogy addig azért vannak még nagy céljai.   

„Két fő motivációm van. Az egyik, hogy K-1 1000 méteren 3:20 perc alá menjek, ami nem lesz könnyű, sőt, kifejezetten nehéz lesz, hiszen egy brutál erős hátszél kell ahhoz, hogy ez teljesülhessen. Meg egy nagyon jó forma. A másik pedig csapathajóban, mondjuk K-2 500 méteren, amely a K-1 1000 méter után a legértékesebb férfiszám, egy (olimpiai) aranyérem. Ez lenne a nagy álom” 

– fogalmazott a győriek kajakosa.   

Elmondta, hogy továbbra is remek a közös munka édesanyjával, edzőjével, Demeter Irénnel, Párizsig mindenképpen együtt dolgoznak, s utána dönt arról, hogy folytatja-e a pályafutását.   

„Most úgy tervezem, hogy abbahagynám a párizsi olimpia után” 

– jelentette ki.   

A jövő évi terveivel kapcsolatban Kopasz úgy nyilatkozott, hogy minél több számban és minél több versenyen szeretne indulni, a duisburgi kvalifikációs világbajnokságon pedig meg akarja nyerni fő számát, az 1000 méter egyest, Nádas Bencével pedig 500 párosban szeretnék folytatni a sikereket. A duó idén a vb-t és az Eb-t is megnyerte a régi-új olimpiai számban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!