Budapesti tenisztorna

2022.07.16. 17:42

Bondár Anna nem jutott döntőbe

A selejtezőből érkező amerikai Bernarda Pera két szettben nyert Bondár Anna ellen a Római parti WTA-torna elődöntőjében.

Bondár Anna kikapott az elődöntőben a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A Római Teniszakadémián zajló viadal utolsó előtti napján az elődöntőkre került sor. A délelőtti programban Babos Tímea és Stollár Fanny párosa kikapott egy lengyel-belga duótól, majd 13.30 órától már az egyeseké volt a főszerep.

Az első meccsen a címvédő kazah Julija Putyinceva meglepetésre csak négy gémet hozott össze a szerb Aleksandra Krunic ellen.

A hazai szempontból fontosabb, második elődöntőben Bondár Anna szállt szembe Bernarda Perával. A világranglistán karriercsúccsal elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító Bondár szombaton a 26. helyen álló – és az idei Roland Garroson elődöntős – olasz Martina Trevisant búcsúztatta, ezzel eldőlt, hogy hétfőtől már biztosan a top 50-ben jegyzik. A Hajdúszoboszló SE sportolója – aki tavaly csak a selejtező első köréig jutott a Római-parton – eddig szettet sem vesztett az idei viadalon, így magabiztosan és a mintegy 800 fős közönség támogatását élvezve léphetett pályára.

A túloldalon álló Pera a horvátországi Zárában (Zadarban) született, de 2013 óta már amerikai színekben versenyez, és noha jelenleg csak 130. a világranglistán, 2020-ban az 59. helyen is megfordult. Pályafutása során egy challenger-döntőt vívott, szeghalmi születésű ellenfele pedig egyszer jutott be eddig WTA-elődöntőbe, de májusban vállsérülés miatt nem tudott kiállni a meccsére Rabatban.

A két játékos első összecsapása álomszerűen kezdődött magyar szempontból, ugyanis a 25 éves közönségkedvenc remekül irányítva 3:0-ra elhúzott. Ekkor egyáltalán nem volt benne a játék képében, hogy hatalmas „leolvadás” következik, a balkezes ellenfél ugyanis alaposan elkapta a fonalat, és sorra hozta a játékokat. Negyvenhét perc elteltével Pera már szettelőnyben volt, és a folytatásban sem állt meg, hanem hihetetlenül agresszív stílusban űzte-hajtotta Bondárt. Nemsokára egyhuzamban már kilenc megnyert gémnél tartott, és 6:3, 3:0-nál már eldőlni látszott a csata. Több brék egy darabig már nem esett, az amerikai magabiztosan őrizte előnyét, ám 5:4-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzés, és a magyar játékos a szurkolók üdvrivalgása közepette elvette riválisa adogatását. A sajátját viszont simán, kettős hibát ütve elvesztette, ami már a meccsbe került, a találkozó 1 óra 35 percig tartott.

Köszönöm, hogy egész héten kijöttetek szurkolni

– nyilatkozta elcsukló hangon Bondár Anna.

Remélem, jövőre találkozunk, ugyanitt

– tette hozzá.

Eredmények:

egyes, elődöntő:
Bernarda Pera (amerikai)–Bondár Anna (9.) 6:3, 6:4
Krunic (szerb)–Putyinceva (kazah, 3.) 6:2, 6:2

korábban:

páros, elődöntő:
Katarzyna Piter, Kimberley Zimmermann (lengyel, belga)–Babos Tímea, Stollár Fanny 6:3, 3:6, 10-6 – döntő rövidítés

Borítóképünkön Bondár Anna. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában