Férfi kézilabda Eb

2021.12.22. 16:11

Nagy László: a legjobb nyolc közé kerülés a cél

A legjobb nyolc közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a férfiválogatottal szemben a januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon.

"Hazai pályán nincs próbálkozás, ki kell szolgálnunk a szurkolóinkat, és minél több mérkőzést megnyerni. A szövetség azt várja el tőlünk, hogy a legjobb nyolc közé kerüljünk, amivel egyetértek" - nyilatkozta szerdán az európai szövetség honlapján az  MKSZ alelnöke, aki tagja a férfiválogatott szakmai stábjának.

   Nagy László hozzátette, a kontinens legjobb hat csapata egy kicsivel a magyar előtt jár, ennek ellenére mernek álmodni, és úgy véli, ha a keret minden tagjára számíthatnak és mindenki hozzáteszi tudása legjavát az összteljesítményhez, akkor meglepetést szerezhetnek.

A magyar férfiválogatott még soha nem volt dobogós az Európa-bajnokságon, eddigi legjobb eredménye az 1998-as hatodik helyezés, de a mezőny akkor még 12 csapatos volt. A januári torna B csoportjában 13-án 20.30-tól Hollandiával, 16-án 18 órától Portugáliával, majd 18-án 18 órától Izlanddal találkoznak a magyarok. A középdöntőbe az első két helyezett jut. A 24 csapatos kontinensviadalon 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban.

A 2019 nyarán kinevezett szakmai stáb irányításával a válogatott tavaly kilencedik lett az Európa-bajnokságon, idén pedig az ötödik helyen zárt a világbajnokságon. Nagy László elárulta, a legfőbb céljuk, hogy rendszeresen ott legyenek a legjobb nyolc-tíz csapat között.

"Az átlagéletkor 25 év körül van, és a mai kézilabdában a játékosok még harminc fölött is kiválóan teljesítenek, tehát még legalább hat-nyolc év van a mostani keretben. Ha azon az úton haladunk, amelyen eddig, egyre erősebbek leszünk" - nyilatkozta.

A korábbi világklasszis jobbátlövő úgy vélekedett, hogy 

a válogatott a legutóbbi világversenyeken megmutatta az erejét, és azt, hogy minden poszton, a játék minden elemében rendre van valaki, aki fejlődik. Sipos Adrián a védekezést tartja össze, Mikler Roland fantasztikus kapus, az irányító Lékai Máté egyre jobb formában van, a szélsők magabiztosak, a beálló Bánhídi Bence a posztján a világ egyik legjobbja, és biztosan hatalmas terhelés vár rá mindkét kapu előtt az Európa-bajnokságon.

"A lényeg, hogy mindig mindenki a maximumot nyújtsa. Nagyon szeretném, ha a válogatottban azok a játékosok is megállíthatatlanok lennének, akik kevesebb időt kapnak a klubcsapatukban, például Rosta Miklós" - mondta.

Nagy László felidézte, hogy évekkel korábban a magyar sajtó vészjósló cikkekkel volt tele a hazai férfi kézilabdával kapcsolatban, de amikor 2019-ben átvette a férfi kézilabdáért felelős alelnöki posztot az MKSZ-ben, változtattak a filozófián, a mentalitáson az utánpótlástól egészen a felnőtt válogatottig.

"Mindez nem volt könnyű, de az eredmények önmagukért beszélnek" 

- fűzte hozzá.

Mint kifejtette, az MKSZ továbbképzésekkel és szakértőkkel segíti a játékosokat, hogy fejlesszék az önbizalmukat és fejben erősek legyenek, másrészt a klubok is felismerték már ennek a fontosságát.

A szövetség alelnöke szerint a szegedi és a veszprémi kézilabdázók már pontosan tudják, milyen érzés hazai környezetben, telt ház előtt játszani. Reményei szerint a játékosokat feldobja majd, és nem teherként nehezedik rájuk, hogy rengeteg magyar szurkoló előtt szerepelhetnek az új Budapesti Kézilabda Arénában.

"Hatalmas esély számunkra, hogy hazai pályán játszhatunk, örök élményt kell szereznünk mindenkinek. Nagyon jó érzés, hogy egy egész ország áll mögöttünk. Biztos vagyok benne, hogy nyolcadik játékosként velünk lesznek a pályán" 

- mondta.

Borítókép: Nagy László az All-Star gálamérkőzésen, az újonnan átadott Budapesti Kézilabda Arénában 2021. december 16-án. (Szigetváry Zsolt/MTI)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!