Női kézilabda-vb

2021.08.13. 10:59

Európai csoportban a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott Németországgal, Csehországgal és Szlovákiával került azonos csoportba a decemberi, spanyolországi világbajnokság csütörtök esti sorsolásán, amelyet Castellónban rendeztek.

Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a második kalapban szerepeltek, és az első kalapból kapták Németországot, a harmadikból Csehországot, a negyedikből pedig a szabadkártyás Szlovákiát.

A december 2. és 19. között Granollers, Torrevieja, Llíria és Castellón városában sorra kerülő 25. női világbajnokság lesz az első, amelyen 32 csapat vesz részt. Eddig 22 válogatott kvalifikált a tornára. Az észak-amerikai és karibi térség augusztus 22-25. között sorra kerülő kontinenstornájáról egy, a szeptemberi Ázsia-bajnokságról hat, az októberi dél- és közép-amerikai bajnokságról pedig három csapat csatlakozik majd a mezőnyhöz.

A vb-n mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol négy darab hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe.

A magyar csapat a középdöntőben az Ázsia-bajnokság győztese, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozik.

Ez lesz a magyar csapat 23. világbajnoki részvétele, legjobb eredménye az 1965-ös arany-, valamint az 1957-es, az 1982-es, az 1995-ös és a 2003-as ezüstérem. A legutóbbi, kumamotói tornán a 14. helyen végzett az együttes.

A csoportbeosztás:

A csoport:

Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia

B csoport:

Oroszország, Szerbia, Kamerun, Lengyelország

C csoport:

Norvégia, Románia, az ázsiai kvalifikáció 3. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 4. számú továbbjutója

D csoport:

Hollandia, Svédország, az észak-amerikai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 5. számú továbbjutója

E csoport:

Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia

F csoport:

Dánia, az ázsiai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, Tunézia, Kongói DK

G csoport:

Horvátország, az ázsiai kvalifikáció 2. számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 3. számú továbbjutója

H csoport:

Spanyolország, Ausztria, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 2. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 6. számú továbbjutója

A középdöntő csoportbeosztása:

I. csoport: A-B csoportok továbbjutói

II. csoport: C-D csoportok továbbjutói

III. csoport: E-F csoportok továbbjutói

IV. csoport: G-H csoportok továbbjutói

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!