NBI

2021.04.03. 16:58

A Paks 3-1-re legyőzte hazai pályán az MTK-t

A Paks saját pályáján 3-1-re nyert az MTK Budapest ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, ezzel egy pontra megközelítette fővárosi ellenfelét a tabellán.

Négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot zárt le a hazai csapat, melynek kispadján nem lehetett ott az eltiltását töltő Bognár György vezetőedző, akit koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek a napokban.

A két együttes előző két egymás elleni bajnoki összecsapásán is négy gól született: előbb a Paks győzött kapott gól nélkül, majd az MTK 3-1-re.

A mérkőzés elején az MTK vezetett veszélyesebb támadásokat, de a Paksnak is több lehetősége akadt. A hazai csapat a félidő felénél már nagy fölényben futballozott, ebben szerepet játszott, hogy a vendégek sokszor vesztették el a labdát.

Az öngóllal megszerzett vezetés, majd az újabb találat – Hahn idénybeli 15., élvonalbeli pályafutása 50. gólja – után egyre magabiztosabbá váltak a kreatívan játszó hazaiak,

akik a szünetig további helyzeteket dolgoztak ki, igaz az MTK-nak is volt egy kapufája Varga Roland távoli lövése nyomán.

A szünet után igyekezett átvenni az irányítást az MTK, melynek védelme emiatt némileg kinyílt, ezzel pedig több lehetőség adódott a hazaiak előtt. Ennek ellenére sikerült a fővárosiaknak gyorsan szépíteniük azzal, hogy Schön pontos lövést eresztett meg egy szép elfutást lezárva. Nyíltabbá vált a mérkőzés, sokat támadott ekkor az MTK is, majd negyedórával a vége előtt Hahn már a 16. gólját szerezte egy megpattanó lövéssel. Mint később kiderült, ezzel el is dőlt a három pont sorsa, melyet összességében megérdemelten gyűjtött be a Paks.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!