2021.03.19. 14:32
Rasovszky nem aggódik az olimpia miatt
Biztatónak nevezte a múlt hétvégi, dohai világkupán nyújtott teljesítményét az olimpiai kvótás nyíltvízi úszó, Rasovszky Kristóf, aki úgy véli: friss tapasztalatai alapján nincs miért aggódnia.
A katari vk – melyen 10 kilométeren a francia Marc-Antoine Olivier mögött második lett – bő egy éve az első verseny volt a nemzetközi mezőny számára.
„Nagyon jó volt gyakorlatilag 13 hónap után versenyezni” – mondta Rasovszky az M4 Sport Sporthíradójában pénteken. Felidézte, hogy
„a verseny előtti napon nem volt minden tökéletes, komfortos a vízben, de a verseny napjára visszajött minden”,
érezte magában az erőt, és azt, hogy jól megy az úszás.
„Ez egy biztató második helyezés az év elején” – tette hozzá.
Pozitívumként említette meg, hogy az erőbeosztás rendben volt, jól érezte magát a közegben és mindenre tudott reagálni.
„Ez mindenképpen nagyon biztató és nagyon jó jel. Különösebben aggódnivalóm nincsen szerencsére”
- fogalmazott.
A 23 éves világ- és Európa-bajnok edzőtáborból érkezett a vk-versenyre. Mint mondta, az eredeti tervek szerint ez már a második lett volna, de a munka kezdeti részét végül itthon végezték januártól február második feléig.
„Következik egy országos bajnokság a Duna Arénában, ott azért jóval pihentebben fogok tudni versenyezni, úgyhogy az lesz a cél, hogy minél jobb időeredmények szülessenek” – utalt a jövő heti feladatára.
A folytatást illetően jelezte, hogy utána újabb edzőtáborba utazik, Sierra Nevadára, magaslatra, azt követően pár héttel pedig jön az Európa-bajnokság itthon.
„Innentől jobban a versenyek kerülnek a fókuszba” – hangsúlyozta.