vb-selejtezők

2021.03.26. 15:30

Kötelező győzelem előtt a magyar válogatott

Vasárnap San Marino vendégeként folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek kötelező begyűjtenie a három pontot, hogy ne kerüljön lépéshátrányba riválisaival szemben.

Budapest, 2021. március 25. Sallai Roland, a gólszerzõ (k) a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezõjében játszott Magyarország-Lengyelország mérkõzésen a Puskás Arénában, Budapesten 2021. március 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Marco Rossi együttesének erre minden esélye megvan, ugyanis egyrészt a miniállam ellen minden alkalommal legalább háromgólos különbségű győzelmet aratott a nemzeti csapat, másrészt

hét találkozó óta veretlen.

Ilyen remek sorozatot legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között produkált, akkor 12 meccsen nem talált legyőzőre, igaz, a négy siker és nyolc döntetlen között csak három tétmérkőzés volt. Utóbbiakat tekintve 2014 és 2015 októbere között nyolcszor maradt veretlen a magyar csapat, de akkor közte az oroszok elleni barátságos találkozón kikapott.

A magyarok már csak azért is egyértelmű esélyesnek számítanak, mert

San Marino gólt 2019 novemberében szerzett legutóbb, győzni pedig 2004-ben tudott,

akkor barátságos meccsen Liechtensteint múlta felül.

A magyar csapat csütörtökön a magasabban jegyzett lengyelekkel játszott 3-3-as döntetlent a vb-selejtezők európai nyitányán, San Marino pedig 5-0-ra kikapott Anglia vendégeként.

A csoport másik két vasárnapi találkozóján a lengyelekre szintén kötelező győzelem vár, mivel Andorrát látják vendégül, míg Tiranában a csoport két sikerrel rajtoló csapata, az albán és az angol csap össze egymással.

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 2. forduló:

vasárnap:

Albánia-Anglia, Tirana 18.00

Lengyelország-Andorra, Varsó 20.45

San Marino-Magyarország, Serravalle 20.45

Tabella:

1. Anglia 1 1 – – 5-0 3 pont

2. Albánia 1 1 – – 1-0 3

3. Lengyelország 1 – 1 – 3-3 1

Magyarország 1 – 1 – 3-3 1

5. Andorra 1 – – 1 0-1 0

6. San Marino 1 – – 1 0-5 0

Forrás: MTI

Borítókép: Sallai Roland, a gólszerző (k) a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjében játszott Magyarország-Lengyelország mérkőzésen a Puskás Arénában, Budapesten 2021. március 25-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!