Magyar Kupa

2021.03.09. 20:39

Az Újpest lett az első elődöntős

Elsőként az Újpest jutott be az elődöntőbe a labdarúgó Magyar Kupában, miután kedden tizenegyesekkel legyőzte a tavaly döntős Mezőkövesdet.

A gólszerzõ újpesti Antonio Perosevic (b) és csapattársa, Nikola Mitrovic (j), a mezõkövesdi Szappanos Péter (j2) kapus és Oláh Gábor játékvezetõ (b2) a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntõjében játszott Újpest FC - Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2021. március 9-én.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Már az első félidőben is a fővárosi csapat játszott fölényben, de komoly gólhelyzetet akkor még nem tudott kialakítani, a vendégcsapat viszont Vadnai révén a 33. percben megszerezte a vezetést.

A hazai egyenlítés a 74. percben érkezett a csereként beállít Perosevic jóvoltából. Az eredmény a maradék időben nem változott, majd a hosszabbításban sem, így tizenegyesrúgások következtek.

Az első párban a mezőkövesdi Vujtus, az ötödikben pedig az újpesti Kastrati hibázott, aztán a hatodikban Stieber pontosan célzott, Besirovic viszont rontott, így az Újpest várhatja a szerdai sorsolást.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 5-4

szerdán játsszák:

MOL Fehérvár-Budafoki MTE 14.30

Kisvárda Master Good-ZTE FC 15.00

Debreceni VSC (NB II)-MTK Budapest 17.30

Forrás: MTI

Borítókép: A gólszerző újpesti Antonio Perosevic (b) és csapattársa, Nikola Mitrovic (j), a mezőkövesdi Szappanos Péter (j2) kapus és Oláh Gábor játékvezető (b2) a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében játszott Újpest FC – Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2021. március 9-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!