vb-selejtező

2021.03.30. 14:45

Alapemberek nélkül is kötelező a győzelem Andorra ellen

Szerdán Andorra vendégeként folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek kötelező begyűjtenie a három pontot, hogy ne kerüljön lépéshátrányba riválisaival szemben.

A San Marinóban aratott háromgólos győzelem után ezúttal várhatóan nehezebb dolga lesz Marco Rossi együttesének, mert egyrészt a pireneusi miniállam csapata jobb, mint a világranglista utolsó helyezettje, másrészt a pályája igencsak kis méretű és műfüves, előbbi nagyban segíti a betömörülő védekezést, utóbbi pedig a játékosok többsége számára szokatlan lehet. Az sem könnyíti az olasz szakvezető dolgát, hogy

a kapus Gulácsi Péter után újabb két játékosát, Willi Orbánt és Sallai Rolandot kellett visszaengednie német klubjukhoz.

A védelem oszlopa elsősorban a pontrúgásoknál hiányzik majd, mert számos gólt szerzett már a nemzeti együttesben rögzített szituációkból, míg utóbbinak a kreativitása jött volna jól a találkozón.

A magyarok ennek ellenére esélyesként várják az összecsapást, mivel nyolc mérkőzés óta veretlenek.

Ilyen remek sorozatot legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között produkált a csapat, akkor 12 meccsen nem talált legyőzőre, igaz, a négy siker és nyolc döntetlen között csak három tétmérkőzés volt. A rivális két vereséggel rajtolt a selejtezősorozatban, előbb hazai környezetben 1-0-ra kapott ki Albániától, majd Lengyelországban 3-0-ra maradt alul.

A lengyelekkel holtversenyben második helyen álló magyar csapatot alaposan fűtheti a visszavágás vágya, mivel 2017 júniusában, ugyancsak vb-selejtezőn történelmi vereséget szenvedett Andorrában. A jelenlegi keret több játékosa – így például Nagy Ádám, Kleinheisler László, vagy Lang Ádám – azon a meccsen is játszott. Az 1-0-ra diadalmaskodó Andorra azt megelőzően 2004 októberében, Macedónia legyőzésével szerzett három pontot tétmérkőzésen.

A csoportban ezúttal rangadót is rendeznek, ugyanis a százszázalékos angolok a lengyeleket fogadják a Wembley Stadionban. A vendégek nem túl jó előjelekkel várják az összecsapást, mert a világ legjobbjának választott Robert Lewandowski térdsérülés miatt elhagyta a csapatot, illetve kedden további két játékos, a középpályás Grzegorz Krychowiak és a védő Kamil Piatkowski produkált pozitív koronavírustesztet. Múlt héten – a magyarok elleni 3-3-as döntetlennel végződött meccs előtt – a középpályás Mateusz Klich fertőződött meg.

A hatos harmadik összecsapásán a három ponttal negyedik albánok a pont és szerzett gól nélkül álló San Marinóhoz látogatnak.

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 3. forduló:

szerda:

Andorra-Magyarország, Andorra La Vella 20.45

Anglia-Lengyelország, London 20.45

San Marino-Albánia, Serravalle 20.45

Tabella:

1. Anglia 2 2 – – 7-0 6 pont

2. Lengyelország 2 1 1 – 6-3 4

MAGYARORSZÁG 2 1 1 – 6-3 4

4. Albánia 2 1 – 1 1-2 3

5. Andorra 2 – – 2 0-4 0

6. San Marino 2 – – 2 0-8 0

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!