Labdarúgó NB I

2021.03.07. 22:10

A Kisvárda utolsó másodperces góllal legyőzte a Honvédot

A címvédő és toronymagasan listavezető Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg vendégeként.

Zalaegerszeg, 2021. március 7. A zalaegerszegi Futács Markó (b), valamint a ferencvárosi Lasa Dvali (k) és Eldar Civic (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott ZTE FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában 2021. március 7-én. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A Kisvárda az utolsó másodpercben szerzett góllal 1-0-ra nyert a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidőben közepes iram mellett tartósan egyik fél sem tudta irányítani a játékot. A kapuk előtt kevés lehetőség adódott, és azok egyike sem volt túl veszélyes. A csapatok inkább a biztonságra törekedtek, és a védekezésüket szervezték meg, amelyet nem akartak megbontani.

A játék képében a szünet után sem állt be döntő változás. Többnyire a mezőnyben gyűrték egymást a játékosok, és miután a támadóknak ritkán sikerült létszámfölényt kialakítaniuk, illetve a védővonal mögé kerülniük, a kapuk változatlanul ritkán forogtak veszélyben. A mérkőzés egyetlen találata a 92. percben, a jelzett kétperces ráadás vége előtt két másodperccel esett. A szabadrúgás miatt kinyílt Honvédot megkontrázta a vendégcsapat, egy tértölelő keresztlabdával helyzetbe hozott Navratil pedig a tizenhatoson kívülről átemelte a kifutó Tujvelt.

A Kisvárda három vereség után szerzett ismét pontot a bajnokságban, és egymást követően negyedszer nyert a Budapest Honvéd vendégeként.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Budapest Honvéd FC-Kisvárda Master Good 0-1 (0-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Andó-Szabó

gólszerző: Navratil (92.)

Budapest Honvéd:

Tujvel – Uzoma Batik, Lovric, Tamás K. – Hidi – Nagy D. (Kocsis D., 79.), Nagy G. (Szendrei, 67.), Gazdag, Zsótér – Balogh N.

Kisvárda Master Good:

Dombó – Melnyik, Ene, Prenga, Matheus – Ötvös (Karabeljov, 87.), Simovic, Zlicic, Bumba, Sassá (Navratil, 71.) – Camaj (Horváth Z., 71.)

A ZTE pontot szerzett a Ferencváros ellen

A címvédő és toronymagasan listavezető Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

A zöld-fehérek egyedüliként a mezőnyben továbbra is veretlenek idegenben, a zalaiaktól pedig 2010 óta nem kaptak ki.

A Ferencváros ugyan az első perctől fogva irányította a találkozót, mégis a hazaiak kerültek előnybe már a hetedik percben egy zöld-fehér védelmi hibát és Dibusz kissé bizonytalan kimozdulását követően. A fővárosiak ezt követően nagy nyomás alatt tartották riválisukat, de a szünetig nem változott az eredmény, mivel a zalaegerszegieket több ízben is megmentette a szerencse.

A Ferencváros a fordulást követően bő húsz perc alatt fordított: a legutóbbi fordulóban a DVTK ellen győztes gólt szerző Boli duplázott. A vendégek azonban nem örülhettek sokáig, mivel Futács szinte azonnal büntetőt harcolt ki, amelyet értékesített. A folytatásban a zöld-fehérek álltak közelebb a három pont megszerzéséhez, Zubkov ziccert is rontott a hajrában, újabb gól viszont már nem született.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

ZTE FC-Ferencvárosi TC 2-2 (1-0)

Zalaegerszeg, zárt kapus, v.: Kárpály

gólszerzők: Koszta (7.), Futács (68., 11-esből) illetve Boli (51., 66.)

sárga lap: Tanasin (44.), Futács (58.), Gyurján (85.), illetve Lovrencsics (78.)

ZTE FC:

Gyurján – Németh E., Bobál D., Lesjak – Tanasin, Sankovic, Vass (Szalay, 88.), Tajti (Kovács B., 92.), Bedi (Zimonyi, 89.) – Koszta, Futács

Ferencvárosi TC:

Dibusz – Wingo (Lovrencsics, 77.), Dvali, Mmaee, Civic – Somália, Sigér – Haraisvili (Nguen, 66.), Zubkov (Gera D., 84.), Uzuni (Mak, 77.) – Boli (Baturina, 84.)

A Fehérvár Zsóri öngóljával nyert Budafokon

A MOL Fehérvár 2-1-re nyert Budafokon a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap. A vendégek győzelmet érő találata a 84. percben, öngólból esett.

Nagy erővel kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely a 17. percben Zivzivadze átlövésével szerzett vezetést. A Budafoknak azonban sikerült felvenni a találkozó ritmusát, és olykor zavart is keltett a fehérvári kapu előtt. A félidő közepén Kovács Dávid büntetőjét védte Rockov, a lendületben maradt budafokiak csapatkapitánya a 40. percben javított, amikor gólpasszt adott Skribeknek.

A szünet után egy darabig nem változott a játék képe, a Fehérvár próbált irányítani, a szervezett Budafok kontrákra rendezkedett be. A 60. perc után mindkét oldalon csökkent a lendület, több volt a taktikai szabálytalanság és a hiba. A hajrára viszont mozgósította tartalékjait a Fehérvár, sikerült is mezőnyfölényt kiharcolnia, és megszereznie a győztes találatot: Houri szabadrúgásába Zsóri ért bele, így a csatár öngólja döntött.

A Fehérvár harmadszor is legyőzte a Budafokot a bajnokságban, a két 4-1-es siker után ezúttal minimális különbséggel. A két együttes szerdán a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében találkozik egymással.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC 1-2 (1-1)

Budafok, zárt kapus, v.: Zierkelbach

gólszerzők: Skribek (40.), illetve Zivzivadze (17.), Zsóri (84. – öngól)

sárga lap: Margitics (93.), illetve Nego (67.)

Budafok:

Bese – Huszti A. (Micsinai, 83.), Jagodics, Romic, Medgyes – Csonka, Oláh – Skribek (Ihrig-Farkas, 64.), Filkor (Margitics, 83.), Szabó M. – Kovács D. (Zsóri, 72.)

MOL Fehérvár:

Rockov – Nego, Rus, Stopira, Hangya – Fiola, Alef (Pinto, 52.) – Bamgboye (Bolla, a szünetben), Nikolics (Houri, 75.), Petrjak – Zivzivadze (Szabó L., 90.)

Forrás: MTI

Borítókép: A zalaegerszegi Futács Markó (b), valamint a ferencvárosi Lasa Dvali (k) és Eldar Civic (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott ZTE FC – Ferencvárosi TC mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában 2021. március 7-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!