2020.07.02. 10:04
Mindenkit meglepett a Loki búcsúja az élvonaltól
Véget ért a labdarúgó OTP Bank Liga 2019/2020-as idénye, amely a legutolsó pillanatig izgalmakat tartogatott. Örömkönnyek, fájdalmas búcsú, a Puskás Akadémia története legjobb eredményével indulhat az Európa-ligában, a Debreceni VSC viszont 27 év után búcsúzott ismét az NB I-től.

Debrecen, 2020. június 27. A debreceni Tõzsér Dániel csapatkapitány (j) és Pávkovics Bence (b), valamint a pályára berohant debreceni szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Debreceni VSC Paksi FC mérkõzés után a debreceni Nagyerdei Stadionban 2020. június 27-én. Az összecsapás 1-1-es döntetlenre végzõdött, így a debreceni csapat kiesett az NB I-bõl. MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt
A záróforduló előtt már biztossá vált, hogy a Fradi toronymagasan nyeri a bajnokságot, a Vidi pedig bebiztosította az ezüstérmet. Heti szavazásunk két válaszlehetősége is e két csapatra vonatkozott, a szavazók mindössze 6%-a látta úgy, hogy a fehérvári gárda gyengébb volt, mint az elmúlt években, így jogosan szerezte meg „csak” a második helyet. Nem kis érvágás Joan Carrillo együttesének a következő idény előtt, hogy a csapat és a védelem két alapembere, Juhász Roland és Vinícius Paulo is távozott, előbbi befejezte ragyogó pályafutását, utóbbi pedig szabadon igazolhatóvá válik, miután kútba estek a szerződéshosszabbításról szóló megbeszélések.
Persze azon is lehet vitatkozni, hogy a Vidi tényleg gyengébb lett-e, vagy éppen a Rebrov irányítása alatt címet védő, és 31. bajnokságukat behúzó zöld-fehérek nyújtanak olyan megbízható teljesítményt, hogy más nem szólhat bele az aranyért folyó versenyfutásba. Az kétségtelen, hogy a szezon legjobb edzőjének választott ukrán stabil csapatot kovácsolt, az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál is arról beszélt, hogy egység uralkodik a gárdánál, és noha nincs hiányposzt a csapatban, várhatók még erősítések, mert a közeljövőben mindenképpen cél a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülés. Az olvasók 23%-a voksolt arra, hogy a Fradi visszanyeri régi fényét, megérdemelten nyerte a bajnokságot. Az idei szezonban ezzel kár is vitatkozni, a járvány után is, egy-két döcögősebb félidőtől eltekintve hozták azt a stabilitást, mint a kényszerszünet előtt.
Ez az utolsó fordulóban se volt másként, amikor is a Groupamában 1-0-ra verték a dobogóért még harcban lévő Mezőkövesdet. A végeredmény végül nem szólt bele a bronzérem sorsába, mivel a Puskás Akadémia a Pancho Arénában 2-1-re felülkerekedett a vendég Honvédon, így a budapesti eredménytől függetlenül megszerezte a hőn áhított harmadik helyet, ezzel pedig az Európa-liga indulást. Az, hogy mire jut majd az európai porondon a felcsúti együttes, még nagy kérdés, a szavazók mindössze 4%-a látta úgy, hogy ez a teljesítmény előre mutat, és van még mit a tejbe aprítani. Az kétségtelen, hogy a koronás pihenő után jól tért vissza a csapat, és Hornyák Zsolt irányításával, kellő magabiztossággal hozták a meccseket.
Végül pedig itt van a Debrecen. Az olvasók csaknem 70%-a szerint a Loki kiesése az idei bajnokság negatív meglepetése. A hajdúságiak tavaly még bronzérmet ünnepelhettek, most pedig 27 év után csúsztak le a másodosztályba, és a csapatkapitány, Tőzsér Dániel is keserű szájízzel búcsúzott. Még az utolsó pár találkozóra a Vitelki Zoltánt váltó Kondás Elemér sem tudta kihúzni a gödörből a csapatot, pedig az utolsó előtti fordulóban zsebre tett három ponttal még felcsillant a remény. Nyilván több oka is van annak, hogy idáig jutott a Loki, az kétségtelen, hogy az egész idény alatt fásultság tükröződött a játékosokról, és nem lehetett kiemelni olyan húzóembereket, akik vitték volna hátukon a társakat. Kondásnak pedig a mindent eldöntő Paks elleni meccs előtt eltiltás és sérültek miatt is fájhatott a feje. Persze, nem az utolsó fordulóban kell kiharcolni a bennmaradást, de hát ettől szép a foci, és valójában mennyivel izgalmasabb, hogy tényleg az utolsó pillanatig izgulhatunk valamiért. Mondjuk a debreceni szurkolók ezzel valószínűleg nem értenek egyet…
Itt pedig egy kis összefoglaló a hazai élvonal 118. kiírásából:
[eweb-voting id="2624075"]
Borítókép: A debreceni Tőzsér Dániel csapatkapitány (j) és Pávkovics Bence (b), valamint a pályára berohant debreceni szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Debreceni VSC – Paksi FC mérkőzés után a debreceni Nagyerdei Stadionban 2020. június 27-én.