NB I.

2020.02.06. 13:10

Nikolics visszatért Fehérvárra

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubban folytatja Nikolics Nemanja.

Forrás: molfehervarfc.hu

A 32 éves támadó szerződése a tavalyi év végén lejárt az MLS-ben szereplő Chicago Fire-nél, így szabadon igazolhatóvá vált – írja a Nemzeti Sport.

Nikolics 2010 és 2015 között volt a Vidi játékosa, ez idő alatt háromszor volt gólkirály a magyar élvonalban, illetve kétszer nyert bajnokságot a csapattal.

A rutinos magyar támadót több külföldi klubbal is szóba hozták az utóbbi hetekben, ám mégis az itthoni folytatás mellett döntött.

A 27-szeres magyar válogatott csatár a lapnak korábban már elmondta, érzi, hogy a fehérvári történetének végéről még hiányzik a befejezés.

„Végre hazajöttem! Hatalmas öröm számomra, hogy újra Fehérváron futballozhatok és lehetőségem lesz befejezni azt, amit 2015 nyarán félbehagytam. Többször is elmondtam, Magyarországon egy csapatban szeretnék csak játszani, ez pedig a Vidi. Boldog vagyok, hogy a tulajdonos úrral egyetértettünk abban, hogy a mi jövőnk közös! Nagyon motivált vagyok, ég bennem a bizonyítási vágy, a csapatot újabb nagy sikerekhez akarom segíteni.

Bármerre jártam, a szurkolókkal mindig szoros kapcsolatot ápoltam, de a Vidi-szurkolókkal egészen speciális a viszonyom. Egy őszinte szerelem, ami az én részemről soha nem fog elmúlni, remélem, az ő részükről sem! Megérdemlik ők és a város is, hogy sikeres csapatuk legyen. Minden feltétel adott most ehhez, a mi feladatunk, hogy dolgozzunk és megvalósítsuk az álmokat” – fogalmazott Nikolics Nemanja a klub hivatalos honlapjának.

„Minden érintettnek, Nikolics Nemanjának és a Vidi tulajdonosának is köszönöm az erőfeszítéseit, hogy megvalósulhatott ez a szerződés. Azt mindannyian tudjuk, hogy Nikónak itt van a helye Magyarországon belül, örülök, hogy újra a Vidit erősíti.

A felmérések alapján az általános fizikai állapota kiváló, és ismerve a mentalitását és a munkamorálját, biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar formába lendül.

Ebben természetesen a stáb és a csapattársak is segítenek neki.

Olyan játékos érkezik vissza Fehérvárra, aki néhány társával együtt a legnehezebb pillanatokban is utat mutathat a többieknek, a fiatalabbak pedig rengeteget tanulhatnak tőle.

A klub tulajdonosának köszönhetően ez az igazolás egy üzenet is egyben, hogyan kell közösséget és csapatot építeni” idézi a molfehervarfc.hu Kovács Zoltán sportigazgatót.

Nikolics a 71-es mezben szerepel majd, azt azonban nem tudni, mennyi időre írtak alá a felek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!