NB I.

2018.08.03. 13:45

Otthon menetelhet tovább a Fradi

A listavezető Ferencváros szombaton hazai pályán, a Szombathelyi Haladás ellen folytathatja jó sorozatát a labdarúgó OTP Bank Ligában, melynek első két fordulójában nyolc gólt lőve szerezte meg mind a hat pontot.

Budapest, 2018. július 29. Pintér Ádám, az MTK (b) és Böde Dániel, az FTC játékosa az OTP Bank Liga 2. fordulójában játszott MTK Budapest - Ferencvárosi TC mérkõzésen a fõvárosi Hidegkuti Nándor Stadionban 2018. július 29-én. Az MTK 4-1-re kikapott a Ferencvárostól. MTI Fotó: Czagány Balázs

Thomas Doll csapata a gyors Európa Liga-búcsú után az NB I-ben meggyőző játékot mutatott eddig, előbb a Diósgyőrt, majd az MTK-t is simán verte. Az esélyek alapján a szombathelyiek legyőzése sem jelenthet gondot a fővárosi együttesnek, még úgy sem, hogy a Haladás kifejezetten gólerős játékot produkált az első két körben. Ám hiába a két-két találat, a csapat mindössze egy ponttal áll a tabellán, miután a Honvédtól három, az Újpesttől pedig két gólt kapott.

A bajnokság másik hat pontos gárdája, a Budapest Honvéd az egypontos Paksot fogadja. Supka Attila tanítványai egészen csütörtökig kiválóan meneteltek, a nemzetközi porondon és az OTP Bank Ligában is sorra vették az akadályokat. A luxemburgi Progrés Niederkorn vendégeként azonban váratlanul gyenge teljesítményt nyújtva meglepetésre 2-0-ra kikaptak és így kiestek az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában. A vasárnapi találkozó előtt nagy kérdés, hogy a kudarc milyen hatással van a futballistákra, akik a kupameccsen kifejezetten fásultnak tűntek.

Az egyik legérdekesebb meccsnek a keleti rangadó, a Diósgyőr és a Debrecen összecsapása ígérkezik. A várhatóan jó hangulatú találkozó esélyese az eddigi forma alapján a DVSC lesz, mely a Puskás Akadémiát idegenben verte, míg a Mezőkövesddel döntetlent játszott. Az előző szezonban a kiesést az utolsó fordulóban elkerülő diósgyőriek az FTC elleni gyenge kezdés után a Puskással szemben szerezték meg idénybeli első pontjukat, melynek értékét növeli, hogy 2-0-s hátrányból álltak talpra.

A párharc múltja alapján szintén a DVSC a favorit. Debrecenben ugyanis az eddigi 27 DVTK elleni élvonalbeli mérkőzésen 23 hazai győzelem és 3 döntetlen mellett csupán egy vendégsiker született, az is közel tíz éve, a 2008/2009-es szezon őszi idényében.

Az EL-től szintén csütörtökön elbúcsúzó Újpest megszerezheti első győzelmét, mivel a sereghajtó újoncot, a Kisvárdát fogadja, mely két meccsen nyolc gólt kapott, s egyet sem lőtt, és Kondás Elemér hétfői távozásával már edzőváltáson is átesett.

A hétvégi forduló csonka lesz, miután a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körébe jutott címvédő MOL Vidi FC Mezőkövesd elleni mérkőzését a szövetség elhalasztotta.

OTP Bank Liga, 3. forduló:

szombat:

Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 17.00, v: Farkas

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 18.00, v: Erdős

Ferencvárosi TC-Szombathelyi Haladás 20.15, v: Szőts

vasárnap:

Újpest FC-Kisvárda Master Good 18.00, v: Andó-Szabó

Budapest Honvéd-Paksi FC 18.00, v: Kassai

A tabella:

1. Ferencváros 2 2 – – 8-2 6 pont

2. Budapest Honvéd 2 2 – – 7-2 6

3. MOL Vidi FC 2 1 1 – 5-1 4

4. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 – 4-2 4

5. Debreceni VSC 2 1 1 – 2-1 4

6. MTK Budapest 2 1 – 1 3-4 3

7. Szombathelyi Haladás 2 – 1 1 4-5 1

8. Puskás Akadémia 2 – 1 1 2-3 1

9. Paksi FC 2 – 1 1 2-4 1

10. Újpest FC 2 – 1 1 2-4 1

11. Diósgyőri VTK 2 – 1 1 3-6 1

12. Kisvárda Master Good 2 – – 2 0-8 0

Borítókép: Pintér Ádám, az MTK és Böde Dániel, az FTC játékosa az OTP Bank Liga 2. fordulójában játszott MTK Budapest – Ferencvárosi TC mérkőzésen a fővárosi Hidegkuti Nándor Stadionban 2018. július 29-én.

MTI Fotó / Czagány Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!