vívó-vb

2018.07.24. 10:48

Negyeddöntőbe jutott a férfi kardcsapat

A papírformának megfelelően magabiztosan nyert a magyar férfi kardválogatott a japánok ellen, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban. Márton Anna a kilencedik helyen végzett.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád trió 11 tussal verte ázsiai ellenfelét. Az együttes negyedik tagja, Decsi Tamás nem vívott.

Kedden a női kardozók és a férfi tőrözők egyéni versenye mellett férfi kardban és női párbajtőrben zajlanak a csapatküzdelmek a legjobb nyolcig, így az idén Európa-bajnok férfi kardozóknak legközelebb szerdán kell pástra lépniük. Az elődöntőért – ahogy az előzetesen várható volt – a németekkel csapnak össze.

Női párbajtőrben a magyarok a 16 között kikaptak, ezért az alsó ágon vívnak tovább – még kedden – a végső helyezésükért.

Eredmény:

férfi kard, csapatverseny:

a 16 között:

Magyarország-Japán 45-34

Kilencedik lett a kardozó Márton Anna

A női kardozók főtábláján három magyar szerepelhetett, de a második fordulóra ketten maradtak, a harmadikban pedig már csak Márton léphetett pástra.

Az egyéniben vb-bronz- és Eb-ezüstérmes kardozó két kéttusos győzelemmel jutott el a legjobb 16-ig, ahol hárommal kikapott a görög Theodora Gkunturától. Ezzel eldőlt, hogy a magyar küldöttség dobogós helyezés nélkül fejezi be a vb egyéni versenyeit.

A 17 éves Pusztai, aki rendelkezik már felnőtt Eb-ről bronzéremmel, egy egyetlen találattal kiharcolt továbbjutás után ugyancsak görög ellenféltől szenvedett vereséget.

Katona Renátát a csapatban világbajnok amerikai Anne-Elizabeth Stone magabiztosan verte a legjobb 64 között.

Pusztai a 21., Katona a 44., a főtábláról lemaradt László Luca pedig a 88. helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!