OTP Bank Liga

2018.03.03. 20:25

Győzött a Haladás, elmaradt a Honvéd-Videoton

A szombathelyi együttes hazai pályán könnyedén legyőzte a Vasast, a Honvéd-Vidi összecsapást viszont egyelőre az időjárás nyerte.

A Haladás hazai pályán könnyedén, 3-0-ra győzte le a Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, szombaton. A szombathelyieknek ez volt a harmadik mérkőzésük a nemrég átadott új stadionban, amelyben továbbra is százszázalékosak.

Az első néhány perc „tapogatózása” után a Haladás vette át a játék irányítását és bő negyedóra elteltével meg is szerezte a vezetést. A szombathelyiek ezt követően sem vettek vissza és folyamatosan nyomás alatt tartották a vendégegyüttest.

A fordulást követően szinte egyből megduplázta előnyét a Haladás, majd a 60. percben bebiztosította magának a három pontot, a Vasasnak gyakorlatilag semmi esélye nem volt a pontszerzésre.

Elmaradt a Bozsik Stadionban szombat estére, 19.30 órás kezdéssel kiírt Budapest Honvéd-Videoton FC mérkőzés, a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának zárótalálkozója. A hazaiak és székesfehérváriak is honlapjukon jelezték, hogy az összecsapást azért nem rendezik meg, mert a játékvezetők meccsre alkalmatlannak tartották a pálya talaját.

A találkozót egy később kijelölendő időpontban pótolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!