2017.07.21. 00:39
Már csak a Videoton küzdhet a nemzetközi porondon
A székesfehérvári csapat 4-1-es összesítéssel továbbjutott az Európa-Liga-selejtező harmadik fordulójába.
Az idegenben 3-0-ra nyerő Videoton csapata Felcsúton 1-1-es döntetlent ért el az észt Nomme Kaljuval szemben a labdarúgó Európa-Liga második selejtezőkörében. A következő ellenfél a francia Girondins Bordeaux csapata lesz.
Mivel a többi magyar klub, már a Vidi mérkőzése előtt búcsúzott a nemzetközi porondtól, így a fehérvári csapat annak tudatában lépett pályára, hogy egyedüli hazai csapatként nekik kell továbbvinni a nemzet becsületét.
A találkozó nem hozott látványos játékot, a Videoton saját tudásától messze elmaradva futballozott a mérkőzés folyamán. Az első félidőben aztán egy beívelés után Danko Lazovics révén sikerült megszereznünk a vezetést. A második félidőben nem tudták nyomás alá helyezni az észt kaput, és az ellenfél 11-esből szépített az 50. percben. A mérkőzés eredménye a továbbiakban nem változott, a magyar csapat 4-1-es összesítéssel továbbjutott a harmadik selejtezőkörbe, ahol a Bordeaux ellen lép majd pályára idegenben, csütörtökön, az odavágó alkalmából.
A meccs részleteit és a további párosításokat elolvashatja a nemzetisport.hu oldalán.