dagad a botrány

2017.10.20. 15:32

Marton László felfüggeszti tanári tevékenységét a Színművészetin

A levelet október 19-én írta meg a rektornak, de az egyetem csak 20-án hozta nyilvánosságra.

A Harvey Weinstein-féle zaklatási ügy után Magyarországon is egyre többe ismert ember vállalja a nyilvánosságot és mondja el, hogy milyen molesztálásokat kellett átélnie, évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtt. Itthon Sárosdi Lilla borított elsőként, de zaklatóját csak a napokban nevezte meg. Marton László főrendező és egyetemi tanár rövid közleményben reagált, mint mondta, a színésznő minden szava rágalom, és megteszi a szükséges lépéseket.

Most azonban levelet írt a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorának, az SZFE pedig Marton beleegyezésével nyilvánosságra hozta azt.

„Tisztelt Rektor Úr!

Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok.

Annak érdekében, hogy az általam annyira szeretett növendékek körében semmiféle zavar ne támadjon, a vizsgálatig, amelynek állok elébe, felfüggesztem oktatói tevékenységemet.

Tisztelettel,

Marton László

Budapest, 2017. október 19.”

A rektor a felfüggesztés bejelentését elfogadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!