Kijárják a jogdíjat

2017.12.13. 15:39

Már tízezren regisztráltak az Előadóművészi Jogvédő Irodához

Szenthelyi Krisztián énekművésznek Sztevanovity Zorán, az egyesület elnökségének tagja és Gyimesi László elnök adta át az ezt tanúsító plakettet.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem három évtizedes múltja során regisztrált tagjainak köre folyamatosan bővül. Az egyéni regisztrációs rendszert 2000 óta működteti az egyesület, akkor még mindössze 690 regisztrált tagot számlált. Az elmúlt tizenhét év alatt ez a szám csaknem tizenötszörösére emelkedett – közölte az EJI szerdán az MTI-vel.

A kommüniké idézi Sztevanovity Zoránt, aki a díjátadón hangsúlyozta: büszkék arra, hogy kivívták az előadóművészek bizalmát és rájuk bízzák jogdíjaik intézését.

„Az elmúlt évtizedekben a regisztrált előadóművészek számának bővülése arányosan növekedett azzal, ahogyan a jogdíj egyre nagyobb részét tudtuk egyre pontosabban és arányosabban felosztani. 2016-ban a jogosult 66 ezer előadóművész között már több mint 2 milliárd forint jogdíjat osztottunk fel” – emelte ki az előadó. Hozzátette: a bizalmat az egyesület munkájának szigorú törvényi szabályozása is erősíti.

Az elmúlt tíz évben az EJI éves bevétele megduplázódott, a felosztott jogdíj összege pedig a 2007-es 355 millióról 2016-ra 2,2 milliárd forintra növekedett. Mint írták, az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását. Emellett aktívan részt vesz a szerzői jogok védelmére irányuló társadalmi szervezetek szakmai munkájában, amelynek köszönhetően a szerzői jogok védelmével összefüggő kérdések között, illetve a jogszabály-előkészítés során arányos súllyal jelenhetnek meg az előadóművészek érdekei is.

Szenthelyi Krisztián a Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban érettségizett, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakiskola tanulója lett, ahol Barna Júliától tanulhat. Jövőbeni tervei közé tartozik a Zeneakadémia elvégzése. Tizenhét éves kora óta koncertezik, első fellépése 2015-ben volt. Koncertezett már Oroszországban, Litvániában, Észtországban és Lettországban, valamint több magyarországi helyszínen. Részt vett az V. Gregor József Énekversenyen, ahol második helyezést ért el, valamint Kodály-díjat kapott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!