Emlék

2024.09.21. 16:25

Rongyosból lett csillag

Mélyreható tudományos munka, ugyanakkor szívszorító, filmre kívánkozó könyv is a Rongyosan az Isten előtt. Serfőző Levente atya gondosan illusztrált műve Györgypál Albert emléke előtt tiszteleg. A kommunisták kínzásaiba 33 évesen belehalt pap boldoggá avatási eljárása 2000-ben indult el.

Balázs D. Attila

Forrás: MW

Az első világégést kirobbantó szarajevói merénylet napján látta meg a napvilágot a délvidéki Melencén György­pál Albert. Székely gyökerű szülei Trianon után Békéscsabára menekültek, ahol tehetséges fiuk kijárta az iskolát, majd Szegeden elvégezte a teológiát is. Glattfelder Gyula püspök szentelte pappá az ifjú Györgypált a Szegedi dómban 1937-ben. 

A nagy munkabírású, s a cserkészetben is járatos ifjú római katolikus pap később megfordult Orosházán, Debrecenben, és vissza–visszatért Békéscsabára is. Nagyváradon fél évet szolgált, ahol prefektusi feladatot kapott, majd 1943 januárjától a keleti fronton, a 2. magyar hadsereg 108. kórházvonatán teljesített tábori lelkészi szolgálatot. 

Reményt adott a reménytelenségben, imádkozott a haldoklók lelki üdvéért, és ha kellett, temetett is – idegen földbe. Veszélyes utazását térképpel és fotókkal is dokumentálta. A vonaton berendezett kápolnájában készült az a kép is, amely Serfőző Levente nagyszerű könyvének címlapjára került. 

Az ifjú pap, akit sokan csak Berci atyának hívtak, a nagyváradi Magyar Lapokba írt cikkeiben tényszerűen le is írta, hogy milyen tapasztalatokat szerzett Szovjet-Oroszországban. Ezek a tudósítások, valamint a fiatalság körében végzett szolgálata, hamar szemet szúrtak az új hatalomnak, így már 1944. decemberében letartóztatták. Mint ismert, a románok átállása után nem sokkal a Vörös Hadsereg bevonult Észak-Erdélybe, Nagyváradon pedig november 11-én bevezették a szovjet katonai adminisztrációt. Ez néhány hónap exlex időszakot jelentett, amikor szinte kontroll nélkül ítéltek és zártak el fasisztának kikiáltott polgári személyeket. Ennek a hajtóvadászatnak esett áldozatul Berci atya is. 

A fiatal papot ezután hónapokig kínozta az Erdélyben újból berendezkedő – immár kommunista színezetű – román államhatalom. Ezek az átélt szörnyűségek vezettek el halálához 1947. július 19-én, amikor az ifjú pap épp a Krisztusi korban járt. 

Györgypál Albert rövid, de igen példamutató életét és lassú passióját mutatja be Serfőző Levente oktatási püspöki helynök, plébános kiváló könyve, a Rongyosan az Isten előtt. Békéscsabaiaknak, szegedieknek, orosházaiaknak különösen izgalmas e munka, számomra nagyváradiként pedig óriási megtiszteltetés volt gyűjteményem két régi váradi képeslapját viszontlátni benne. Kiváltképp, hogy rajtuk az az iskola szerepel, ahová jómagam is jártam, s ahol – mint utóbb kiderült – Berci atya is működött, a háború frontvonalában pedig számos családot befogadott. 

Ez volt a Szent László Menedékház, amelynek falai között valamiért a rendszerváltás után sem beszéltek a vértanúról. Pedig a könyvből azt is megtudhatjuk, hogy évekkel a halála után is fohászkodtak hozzá, s őrizték azokat a kis emlékképeket, amelyekre egy-egy darabot varrtak Berci atya rongyossá lett, ereklyeként tisztelt reverendájából. 

A kemény táblás kötetet az Új Ember internetes áruházában (bolt.ujember.hu) és a Korda Kiadó boltjaiban találják meg. 

Holtában sem nyugodhatott

Györgypál Albert a nagyváradi „kis Házsongárdban”, az Olaszi temetőben lett eltemetve. Ez volt az a sírkert, amelyet 2009-ben (!) számolt fel végleg a nagyváradi román többségű önkormányzat, kegyeletsértések özönét elkövetve. A boldoggá avatás előtt álló vértanú pap hamvait akkorra már a helyi Barátok temploma kriptájába menekítette Tempfli József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye püspöke. 

Évekkel ezelőtt elindult a boldoggá avatása.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!