Dalpremier

2022.10.04. 13:00

Az aranyhaj nagyon jó – debütált az Aranyhajú Hármasok Produkció első klipje (videó)

Nem akármilyen supergroup énekel a zenei műfaját tekintve is unikális vállalkozás, az Aranyhajú Hármasok Produkció első videoklipjének felvételein. Az aranyhaj nagyon jó című, a sajtó nyilvánossága előtt most debütáló dalban zeneileg és dramaturgiailag is Kubinyi Júlia, a Dűvő és a Rustico zenekar énekese az igazi főszereplő, de a záró kórusrészben feltűnik a klipben a produkció két másik vezéralakja is: Vadkerti Imre, a Kormorán frontembere és Molnár Levente operaénekes is, aki a világ egyik legkeresettebb bariton hangja a legnagyobb és leghíresebb operaszínpadokon –adta hírül az Origo.

Megjelent a folkopera első videoklipje

Az aranyhaj nagyon jó című dal zenéjét – ahogy az Aranyhajú hármasok című crossover folkopera teljes zenei anyagát is – Bársony Bálint és Elek Norbert, a Magyar Rhapsody Projekt zeneszerzői írták, a dalszöveget pedig a színpadi mű szerzője, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás jegyzi.

A dal alapján készült videóklipet alább lehet megnézni: 

A klip premierjét az teszi külön is aktuálissá, hogy éppen holnap tartanak sajtótájékoztatót a Nemzeti Színházban, amelynek házigazdája maga Vidnyánszky Attila lesz, aki a meghívó tanúsága szerint fontos bejelentést kíván tenni a darabról szóló terveit ismertetve. A kötetbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón fellép a folkopera stúdiófelvételére összehívott alkalmi társulat három sztárja: a király szerepét megformáló Vadkerti Imre, a király apját alakító Molnár Levente, valamint a Tündér Ilona karakterét éneklő Szemerédi Bernadett.

A három főszereplő
Forrás: origo.hu

Érckori példázatok és metatörténelmi olvasatok

A különleges zenei vállalkozás kereteit megteremtő zenés színpadi mű, az Aranyhajú hármasok az aranyhajú gyermekekről szóló közismert népmese történetén alapul, amit az Aarne–Thompson–Uther (ATU) Index nemzetközi besorolása szerint az ATU 707 jelzet alapján kereshetünk ki. A mű ugyanakkor messze nem éri be annyival, hogy ezt a történetet csupán mesébe illőnek tekintse: a színpadi történések ennek a darabnak a felfogása szerint már-már mitikus értelmet nyernek: egyrészt a nagy, ősi kultúrák az aranykorok emlékét őrző érckori példázatai felé, másrészt a magyar Árpád-kor metatörténelmi olvasatai felé is utat nyitnak.

Egy Árpád-kori csoda életre keltése

Az Aranyhajú hármasok nemcsak izgalmas szellemi kísérlet, hanem egyszersmind egy identitáspolitikai vállalkozás is: annak a művészi víziónak a tanúságtétele, hogy az aranyhajú gyermekek meséjében rejtve rejtező egyetemes ősmítosz a legerősebben a magyarság szellemi vonzáskörében talált és talál otthonra – így tehát az sem kizárt, hogy ez a Fény visszatéréséről szóló csodás történet valójában már az Árpád-kor óta a miénk. Vagy ha nem csak a miénk, akkor a leginkább mégis a miénk. Mert minket a legféltettebb titkunkra: a magyar megmaradás rejtekútjaira tanít meg.

Az anyag erejének megsokszorozása és a szellem erejének kisugárzása

Ezt a híres népmesénket – Két aranyhajú ifjú címmel – Jankovics Marcell és Haui József rajzfilmje is megörökítette már a híres Magyar népmesék című sorozat egyik legkiválóbb epizódjában. Ahogy Jankovics Marcellék feldolgozásában, ugyanúgy az Aranyhajú hármasok történetében is kiemelkedő jelentőségű cselekményelem az a rész, amikor három csodás ígéret hangzik el annak a három lánynak a szájából, akik arról ábrándoznak, mire lennének ők készek akkor, ha a király feleségül venné őket.

 

Az alkotói hármas
Forrás: origo.hu

Ahol az a csillag ragyog, én is oda való vagyok

Eredendően a klip e körül a három főszereplő lány körül forog: zeneileg sodró dinamikával adva teret a legidősebb lány és a középső lány énekszólamának. Az előbbi karaktert Simon Panna Bogi, az utóbbit pedig Czigány Judit eleveníti meg. A népzenei ihletettségű témák és a szimfonikus zenekari hangzás kombinációjával szolgáló dal harmadik nagy témája ezzel szemben egyfajta ihletett elcsendesüléssel, szépséges révülettel idézi meg az Aranykor lehetséges eljövetelét. Kubinyi Júlia népdaléneklésen iskolázott, elragadóan tiszta hangja a klipben egy igéző erejű, mindannyiunk számára érvényes jövendölés formáját ölti, amit aztán a kórusrész emel himnikus magasságokba - olvasható az Origo cikkében.

Páratlan zenei kollaboráció: operaénekesek, rockerek és musicalszínészek

A Planet Film Studió által készített performatív videoklip részint a Budapest Scoring Orchestra Rottenbiller utcai stúdiójában, részint a Charlie Digi Stúdió máriaremetei helyiségeiben készült, ahol a kórus tagjainak éneke mellett két-két sornyi dalszöveg erejéig a produkció felkérésére összeállt supergroup tagjai is bekapcsolódtak a szám éneklésébe. Az ő együttes jelenlétük is bizonyság arra: az Aranyhajú hármasok című darab – és az annak zenei anyagául szolgáló crossover folkopera – olyan, egymással nem feltétlenül határos, de mégis határossá tehető zenei területek fúziójával dolgozik, mint a népzene, a medieval music, a world music, a musical, a rockopera és az opera.

Ennek megfelelően lehet tehát együtt hallani a folkopera zenei kanonizációjának szándékával készített stúdiófelvételen – s így Az aranyhaj nagyon jó című videoklipben is – a népzenészek, a musicalszínészek, a rockénekesek és az operaénekesek másképpen különleges, de itt teljességgel együvé tartó, egy zenei célt beteljesítő hangját, ami a maga nemében páratlan zenei kollaborációt jelent.

A szimfonikus zenekari hangzás sem marad el

A zenei kollaboráció résztvevői a klip végén az alábbi sorrendben jelennek meg, s teszik hozzá a maguk karaktere szerint a maguk zenei világát a közös vállalkozáshoz: Molnár Levente (a Király Apja), Szemerédi Bernadett (Tündér Ilona), Várai Áron (Aranyhajú Fiú), Megyimórecz Ildikó (Szarka), Heinczinger Mika (Igazmondó Juhász), Kuvik (Fürjes Anna Csenge), Király (Vadkerti Imre).

A klip kórusrészeit Simon Panna Bogi, Czigány Judit és Gőbölös Krisztina, valamint Karányi Péter, Varga-Tóth Attila és Nikita Braga adták elő.

A dal szimfonikus zenei kíséretét a Budapest Scoring Orchestra játssza el a klipben Illényi Péter vezényletével. A folkopera teljes zenei anyaga az aranyhajuharmasok.hu weboldal Zenék menüpontja alatt, illetve immár valamennyi zenei megosztófelületen elérhető és meghallgatható.

Az eredeti cikket itt lehet elolvasni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában