Különleges fellépők

2022.05.25. 07:20

Meghirdette 2022/2023-as évadát a Zeneakadémia

A program egyik hangsúlyos eleme a kamarazene, világsztárokat mutatnak be és teret adnak a fiatal tehetségeknek is.

Új sorozatokkal, különleges fellépőkkel és műsorokkal hirdette meg 2022/2023-as évadát a budapesti Zeneakadémia.

Újdonság, hogy ezúttal nem fél szezont, hanem egészen 2023 júniusig tartó műsort hirdetnek – mondta el Csonka András, a Zeneakadémia programigazgatója az évadot ismertető keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: a program egyik hangsúlyos eleme a kamarazene, világsztárokat mutatnak be és teret adnak a fiatal tehetségeknek is. Elindították a fiatal művészeket bemutató Y Generáció című sorozatot, Ligeti 100 címmel pedig a Zeneakadémia is csatlakozik a Ligeti György születésének századik évfordulóját ünneplő programokhoz. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara sorozatában Takács-Nagy Gábor művészeti vezető mellett Eötvös Péter, Varga Gilbert, Baráti Kristóf és Ménesi Gergely vezényel majd, továbbá ismét önálló sorozattal jelentkezik az együttes részeként működő Zeneakadémia Vonószenekara Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Rolla János közreműködésével.

A magyar klasszikus zene napját május 30-án ünneplik, folytatódik az egyetem és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Mesterjáték című együttműködése, a Fülelő elnevezésű digitális oktatásfejlesztő online platform programjait pedig egy szerdai konferencián mutatják be – mondta el Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.

Herboly Domonkos, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója a május 30-i koncertről elmondta: a gálaesten Bartók Béla Magyar képek, Kodály Zoltán Budavári Te Deum, Dragony Tímea BIFROST – „a Híd” és Dohnányi Ernő Pierrette fátyla című művének részletei hangzanak el Rőser Orsolya szoprán, Bakos Kornélia alt, Brickner Szabolcs tenor, Cser Krisztián basszus, a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában, Oliver von Dohnányi vezényletével.

A Zeneakadémia Barokk szopránok elnevezésű sorozata három kiemelkedő énekesnőt mutat be, akik ritkábban hallható áriákat is előadnak. A francia Chantal Santon Jeffrey először mutatkozik be önálló koncerttel Budapesten, Julia Lezsnyeva a Velencei Barokk Zenekar kíséretével tér vissza, Anna Prohaska pedig a Bázeli Kamarazenekarral koncertezik.

A Zenekar a központban című szériában a lengyel Sinfonietta Cracovia és Fenyő László csellóművész, Baráti Kristóf és a Pannon Filharmonikusok, a Bécs-Berlin Kamarazenekar és Rudolf Buchbinder zongoraművész lép fel.

Az Orgonakoncertek sorozatban többek között Martin Haselböck, James Sherlock, Pálúr János, valamint Deák László és Kecskés Mónika lép színpadra. A Vokális zene című sorozatban a Chanticleer Énekegyüttes, a Wiener Sängerknaben, a Zeneakadémia hallgatóiból álló Alma Mater Kórus és az Aura Musicale közös estje szerepel.

A Vonósnégyesek sorozatban a Borodin Quartet mellett a Brodsky Quartet, a Keller Kvartett, a Quatuor Ébene és a Tetzlaff Quartet is fellép.

A Kamarazene Nagyteremre sorozatban ismét egyedi, nagyrészt csak erre az alkalomra készülő produkciók lesznek, folytatódik a Kamarazene karnyújtásnyira, A fekete fehér színei, valamint a 20. századi és mai zenéket kínáló Itt és most című sorozat is. A tehetség kötelez című sorozat a legfiatalabb generáció képviselőit, A Zeneakadémia műhelyei pedig a tanszékek munkájának összegzését és különböző projektek eredményét mutatja be.

A Simon Izabella és Várjon Dénes művészeti vezetésével zajló kamara.hu fesztivál idén ősszel Virginia Woolf Saját szoba című esszékötete köré szervezi a műsort. A jazz rajongóit a Tzumo Trio, Lakatos Ágnes, a Binder Trio, valamint a Reggie Jonas Jr. Trio koncertjei várják.

A népzene iránt érdeklődőknek Határtalan férfiének címmel Gubinecz Ákos lemezbemutató koncertje, az immár a Zeneakadémia és a Hagyományok Háza közös szervezésében megvalósuló Táncház Napja, valamint a Zeneakadémia Népzene Tanszékének tizenötödik születésnapját ünneplő est szól. A koncertszezonra szóló jegyértékesítés augusztus 20. után indul.

Folytatódik a Zeneakadémia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2021 tavaszán megkötött, Mesterjáték elnevezésű együttműködése, az új jelentkezéseket június végéig várják – mondta el Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány kuratóriumának elnöke. A 2021-2022-es évadban az együttes 25 hallgatónak biztosított lehetőséget arra, hogy koncertjeiken együtt játsszanak világhírű zenészekkel és részt vegyenek a zenekar turnéin.

Borítókép: Szabó Balázs orgonaművész, orgonaszakértő a Zeneakadémia megújult orgonáján játszik a hangszert bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémia nagytermében 2018. október 19-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!