Petőfi-emlékév

2022.03.15. 20:09

Félszáz program várja az érdeklődőket idén Kiskőrösön

Versmondó flashmobbal, verspaddal, egyedülálló kültéri installációkkal, gasztronómiai különlegességekkel és megújult kiállítóterekkel várják az érdeklődőket a Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan Kiskőrösön, a költő szülővárosában.

A Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kiskőrösi nyitóünnepségén Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt mondta, a következő két évben számos művész és kulturális intézmény fogja „újrahangolni” Petőfi alakját, életművét és egyes műveit.

A rendezvényről az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Domonyi László (Fidesz-KDNP), Kiskőrös polgármestere arról beszélt, hogy a város az emlékévre olyan kínálatot állított össze, ami túlmutat a város határain, országos, illetve Kárpát-medencei szintűvé szélesedik.

Mint mondta, megterveztették a Petőfi Látogatóközpontot, amelynek megépítéséhez keresik a pénzügyi forrást.

A közlemény szerint Kiskőrösön a versautomatában idegen nyelven is hallhatók lesznek Petőfi-versek, kényelmesen lehet majd pihenni a város több pontján elhelyezett könyvalakú, idézetekkel ellátott verspadokon, míg az aláírások fala bemutatja, hogy a szülőház 1880-as megnyitása óta mely hírességek tették benne tiszteletüket.

Ezen kívül időszaki tárlat látogatható a világon is egyedülállónak számító, félezernél is több Petőfi tematikájú, kortárs alkotást magában foglaló képzőművészeti gyűjteményből. A gasztronómiai különlegességek közül az emlékév nyitányára készült el a Pilvax kávélikőr, Petőfi kedvenc italának korabeli receptúrán alapuló újragondolása.

Borítókép: Petőfi Sándor szülőháza Kiskőrösön a Petőfi Sándor-emlékévről tartott sajtótájékoztató napján, 2021. június 3-án. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában