tárlat

2021.10.27. 18:00

Olaszországban is látható a Liszt Ferenc Emlékmúzeum Dante kiállítása

A 19. századi művészvilág rajongott a középkori költőért.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Liszt Ferenc és művésztársai Dantéhoz fűződő viszonyát vizsgálja a Római Magyar Akadémián csütörtökön nyíló, „Egyre mélyebbre merülök Dante sötét erdejében...” című tablókiállítás, amely november 24-től Albano Laziale városában lesz megtekinthető.

Liszt Ferencet egész életén keresztül foglalkoztatta Dante költészete, különösen az Isteni színjáték. Nem volt ezzel egyedül, hiszen a 19. századi művészvilág rajongott a középkori költőért – emlékeztet a Római Magyar Akadémia által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

A kiállítás olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miért érdeklődtek annyira Dante iránt ebben a korszakban, milyen zene szól Dante Poklában Liszt Ferenc szerint, vagy hogy milyen lett volna, ha megvalósul az a zenét és diorámaképeket ötvöző, „multimediális” előadás, amelyet Liszt a Dante-szimfónia bemutatójára tervezett.

A korábban a Zeneakadémia átriumában megrendezett tablókiállítás olasz nyelvű változata november 18-ig a római közönség számára is betekintést nyújt Dante és Liszt közös világába, Liszt Dantéhoz kötődő kompozíciós terveibe, és példákon keresztül vizsgálja a 19. századi magyar és nemzetközi művészvilág Dante-vonatkozású alkotásait.

Kiemelt szerepet kapnak azok a képzőművészek is – mások mellett Gustave Doré, Bonaventura Genelli, Eugene Delacroix, Ary Scheffer és Jean-Auguste-Dominique Ingres -, akikkel Liszt személyes kapcsolatban állt és akiknek Dante-vonatkozású műveit ismerte.

Néhány 19. századi, századforduló környéki történet érzékelteti a magyarországi Dante-recepció feléledését is, megidézve például az 1896-ban megnyílt városligeti Pokol-körképet vagy Pulszky Ferenc firenzei Dante-estélyét – áll a közleményben.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont munkatársai (Bodrogai Dóra, Halász Krisztina és Peternák Anna) által készített tárlat csütörtök este Révész Mária miniszteri tanácsadó és Herczog János zenetörténész közreműködésével nyílik meg a Római Magyar Akadémia székháza, a Falconieri-palota első emeleti díszfolyosóján, majd november 24-től Albano Laziale városában lesz megtekinthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!