Legendás életmű

2021.10.06. 10:03

80 éve halt meg a magyar filmek nagy komikusa, Kabos Gyula

Olyan korszakalkotó produkciókban szerepelt, mint a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, az Ez a villa eladó, a Nászút fél áron és a Lovagias ügy.

Kabos Gyula színmûvész, a két világháború közti magyar filmgyártás nagy személyisége, a kiváló komikus, a magyar kispolgár legtökéletesebb megformálója, 1941. október 6-án hunyt el New Yorkban. MTI Reprodukció.

Forrás: MTI

Fotó: Schichmann Béla

Nyolcvan éve, 1941. október 6-án halt meg New Yorkban Kabos Gyula, a harmincas évek legkedveltebb magyar komikusa. A művész számos más magyar film mellett a Hyppolit, a lakáj főszerepében vált ismertté.

Kabos Gyula Kann Gyula néven született 1887. március 19-én egy hatgyermekes, budapesti zsidó családban. Szülei könyvelőnek szánták és kereskedelmi iskolába járatták, így csak titokban, esténként látogathatta Solymosi Elek színiiskoláját. Ennek elvégzése után, 1905-ben táncos-komikusként kezdte pályáját. A művész Szabadkán, Lugoson, Zomborban, Makón, majd Nagyváradon játszott, ahol később, 1918-ban színházalapítással is megpróbálkozott.

1913-ban került Budapestre, a fővárosban rengeteg színházban és kabaréban megfordult. Ekkor vette fel a Kabos művésznevet.

1919-ben feleségül vette a hadiözvegy Puhalag Máriát, akinek kislányát sajátjaként nevelte fel. 1920-ban megszületett közös fiuk is. Színészi munkája mellett 1929 és 1930 között ő igazgatta a Fővárosi Művész Színház néven újjáalakított Operettet.

Kabost a harmincas években a hangosfilmek avatták az ország kedvencévé. Ő volt ugyanis a magyar filmgyártás legtöbbet foglalkoztatott művésze.

Nyolc év alatt 45 szerepet játszott el a kamerák előtt, miközben a főváros legjobb színházaiban is fellépett. Híres szájcsücsörítő grimaszával, jellegzetes dadogásával, eszköztelen játékával, félszeg mozdulataival és groteszk mimikájával nemcsak komikus figurákat töltött meg sajátos élettel, hanem tragikomikus, sőt tragikus szerepeket is hitelesen alakított.

A közönség kizárólag drámai szerepekben nyújtott alakításaira nem volt kíváncsi. Így megjelenített karakterei, a testi és lelki sebeket hordozó kisemberek szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak.

Egy ország leste szájáról a poénokat a moziban, illetve úgy hitték, a tréfamester az életben is éppen olyan szórakoztató. Kortársai szerint azonban keserű, kicsinyes ember volt, aki nem találta a helyét a világban. Amikor a reggeltől estig tartó hajsza után otthon, a fürdőkádban magába roskadva felhörpintette frissítő kávéját, gyakran ismételgette, majd éppen nekem fog sikerülni.

A művész egész életében úszott az adósságokban. Soha nem is tudott igazán egyenesbe jönni. Számára a rendkívüli népszerűséget hozó filmek csak pénzkereseti lehetőségek voltak.

1938-ban az Andrássy úti Színházban lépett fel utoljára Magyarországon. Az első zsidótörvény elfogadása után lehetőségei idehaza beszűkültek. 1939 elején az erősödő antiszemitizmus elől az Egyesült Államokba emigrált. Itt alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget, filmszerepet viszont nem kapott.

A hétköznapisággal nem tudott megbarátkozni. Egy brooklyni színház színpadán kapta első szívrohamát, de orvosai tanácsát figyelmen kívül hagyva tovább játszott. A harmadik szívroham után kórházba került, ott halt meg tüdőgyulladásban 1941. október 6-án, alig 53 évesen. Egy New Jersey-beli kisvárosban, Emersonban, tévedésből Kobas néven temették el, sírjára ezért csak jóval később bukkantak rá.

Földi maradványait 1996-ban hozták haza. Végül a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. 1997-ben posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékéremben részesült. A Soproni Petőfi Színház minden évben Kabos Gyula-díjat ad át egy színésznek a társulat szavazatai alapján, az évadban nyújtott teljesítményért.

Sikeres filmjei nem kerülhetik el sorsukat, újra megfilmesítik és színpadon játsszák őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!