Nemzeti gyász

2021.08.02. 17:02

Elhunyt 81 éves korában Sződy Szilárd rendező és dramaturg

Életművét 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály-díjjal is jutalmazták.

Sződy Szilárd, többek között a Magyar Rádió Rádiószínházának egykori dramaturgja, vasárnap hosszú betegség után, családja körében halt meg.

Az elismert alkotót dramaturgi, rendezői, valamint tanári munkásságáért 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály-díjjal jutalmazták.

Sződy Szilárd 1940. július 16-án született Budapesten. 1963-ban az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar-történelem szakon diplomázott. Ezután Pécsen egy technikumban, majd a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán tanított, ahol adjunktusi címet is szerzett. 1970-ben historiográfiából doktorált. 1963-tól rendszeresen foglalkozott versmondással, valamint vezette a Városi Színpadot, ahol több ősbemutatót és saját darabot mutatott be. Több amatőr színházi fesztiválon nyert fő és egyéb díjakat. Éveken át megyei színjátszó szakreferensként dolgozott. 1979 és 1982 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelméleti szakát. Az 1980-as években országos jelentőségű versmondóműhelyt vezetett a Fővárosi Művelődési Házban. 1982-től az akkori Művelődési Minisztérium Színházi Osztályára került, ahol főelőadóként dolgozott. Többek között részt vett a Játékszín és a Rock Színház megalapításában is.

Az 1980-as évektől a Dunaújvárosi Bemutatószínpadnál, a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál, a győri Kisfaludy Színháznál és a tatabányai Jászai Mari Színháznál dolgozott külsős dramaturgként. Az 1970-80-as években több elemző kritikája jelent meg a Színház című folyóiratban. 1987-től 2002-ig a Magyar Rádió Rádiószínházánál helyezkedett el, ahol különböző drámákat adaptált rádióra. Ezenkívül hangjátékok dramaturgja és rendezője is volt. 1992 és 1997 között megszakításokkal a Nemzeti Színház Színiakadémiáján dramaturgiát és műelemzést tanított, valamint évekig vezette is az akadémiát.

Az elmúlt években a Budaörsi Játékszínben és többnyire saját társulattal nem rendelkező színházakban dolgozott. Budaörsi Játékszín 1998-2008 címmel 2008-ban könyve is megjelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!