Újra színpadon

2021.07.27. 19:59

356 koncert- és rendezvénysorozat valósulhat meg a kormány támogatásával

Csaknem 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutnak a szervezők – közölte kedden a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Nagymaros, 2021. június 26. A Lóci Játszik zenekar koncertje a június 24 és 27 között megrendezett VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó-n, a Dunakanyarban. Az ország egyik legnagyobb kulturális rendezvényén a Visegrádi négyek zenekerai és társulatai lépnek fel. Jobbra Csorba Lóci a névadó, a zenekar frontembere. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA / MTI

Fotó: Nagy Zoltán

A kormány elfogadta a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatát, amely csaknem 5 milliárd forint támogatást biztosít 356 könnyűzenei rendezvény megvalósítására. Az MTÜ közreműködésével augusztus és október között a nagyvárosokban 40 nagykoncert, a kisebb településeken 216 fesztiválkoncert, a kisebb falvakban pedig összesen 100 falunap valósulhat meg országszerte – írják a közleményben.

Mint kiemelik, a kormány célja, hogy minél több könnyűzenei eseménnyel támogassa az újraindítást, és segítse ezzel a koronavírus-járvány által leginkább sújtott előadóművészeti és rendezvényszektort.

A zenei rendezvények kiemelt jelentőségűek, nagymértékben hozzájárulnak a turizmus fejlődéséhez, erősítik a kulturális életet és megismertetik az eseményeknek otthont adó településeket. Emellett sok embernek adnak munkát, nemcsak a szűken vett turisztikai szektornak, hanem a kapcsolódó vállalkozásoknak is

- hangsúlyozzák a közleményben.

A koncertek mellett szórakoztató programok és gasztronómiai élmények is várják majd a látogatókat az ország különböző rendezvényein. A programterv kidolgozása és a rendezvénysorozat lebonyolítása az MTÜ feladata. A támogatás igénybevételéről és módjáról később adnak tájékoztatást.

Borítókép: A Lóci Játszik zenekar koncertje a június 24. és 27. között megrendezett VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón, a Dunakanyarban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!