Járvány

2021.03.31. 08:45

Újra látogatható a dessaui Bauhaus Múzeum

A pandémia megfékezésére hozott intézkedések miatt bezárt múzeumot kedden egyelőre nem lepték el a látogatók, az érdeklődés visszafogott volt – közölte a németországi Dessaui Bauhaus Alapítvány egyik szóvivője.

„Jól felkészültünk, több vendéget is tudtunk volna fogadni, mégis örülünk, hogy újra látogatóink rendelkezésére állhatunk” – mondta el a dpa-nak.

Jelenleg az léphet a múzeumba, aki előzőleg online belépőjegyet vásárolt, az épületen belül kötelező a kétméteres távolság megtartása és a védőmaszk viselése, a kontaktadatokat rögzítik.

A 2019-ben megnyitott, új építésű múzeum a Bauhaus laboratórium: a gyűjtemény című kiállításon mutatja be az irányzatot.

1919-ben Weimarban alapította meg Walter Gropius, a Bauhaus atyja modern építészeti iskoláját, a Schule für Gestaltungot, mely később Dessauba költözése után élte virágkorát. Egy újabb költözés után Berlinben a nácik végleg bezáratták.

A dessaui múzeum mintegy 50 ezer katalogizált tárgyával a berlini után a világ második legnagyobb Bauhaus-gyűjteménye.

A dessaui történelmi Bauhaus-épület jellegzetes üveghomlokzatával az UNESCO-világörökség része, miként több más németországi Bauhaus-ház is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!