elismerések

2020.08.20. 16:30

Három fiatal szerző vehette át a Tokaji Írótáborban az idei Debüt-díjakat

A Magyar Írószövetség idén Bék Timúr költőnek, Vöröskéry Dóra prózaírónak és Smid Róbert irodalomtörténésznek adta át az elismerést.

A Magyar Írószövetség által 2019-ben alapított díjjal fiatal, elsőkötetes alkotókat jutalmaznak három kategóriában (vers, széppróza, tanulmány). Az elismeréssel bruttó 1 millió forint pénzjutalom jár, és az alkotó a Magyar Írószövetség tagjává válik – közölte a Magyar Írószövetség csütörtökön.

Idén a szakmai zsűri líra kategóriában Bék Timúr költőnek ítélte a Debüt-díjat, a tavaly megjelent Aszterión című első kötetéért, amiért Khelidón-díjat és Gérecz Attila-díjat is kapott.

Széppróza kategóriában Vöröskéry Dóra vehette át a kitüntetést Röpképtelen madarak című, 2019-ben kiadott első novelláskötetéért. Tanulmány kategóriában a díjat Smid Róbert irodalomtörténész kapta Sigmund Freud és Jacques Lacan papírgépei című könyvéért, amely a tavalyi Ünnepi Könyvhétre jelent meg.

Bék Timúr, 1997-ben született Komlón, majd Szászváron nőtt fel és Bonyhádon érettségizett. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen magyart, médiát, pedagógiát hallgat. Írásait többek közt a Bárka, a Kortárs és a Tiszatáj publikálta.

Vöröskéry Dóra, 1995-ben Békéscsabán született. Mezőberényben érettségizett, majd Sopronban tanult természetvédelmi mérnöki szakon. Egy évig élt Budapesten, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociális munka szakos hallgatója.

Smid Róbert Gyöngyösön született 1986-ban. Disszertációját a pszichoanalízis médiumarcheológiai diskurzusából írta. Posztdoktori projektje az ökológiai technikák vizsgálatára irányul. Kritikákat főleg fiatal alkotókról közöl. 2017 óta az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja, irodalomelméletet oktat és a kiadó Oláh János-ösztöndíjas szerkesztője.

A Debüt-díjat tavaly Nagy Lea, Voloncs Attila és Pataki Tamás érdemelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!