Járvány

2020.06.07. 16:25

Kihirdették a VII. Savaria Filmszemle díjazottait

A nézők a filmszemle hivatalos Facebook-oldalán, illetve Youtube-csatornáján keresztül kísérhették figyelemmel a virtuális díjátadót.

Rendhagyó módon hirdették ki idén a VII. Savaria Filmfesztivál díjazottait, a koronavírus-járvány miatt elmaradt a versenyfilmek vetítése és az eseménysort lezáró díjátadó ünnepség, helyette a nézők a filmszemle hivatalos Facebook-oldalán, illetve Youtube-csatornáján keresztül kísérhették figyelemmel a virtuális díjátadót felvételről, amelyet a Szombathelyi Városi Televízió szombati és vasárnapi adásában is levetítenek – közölte a filmszemle főszervezője.

Lovass Tibor közleményében azt írta: idén 137 alkotással neveztek a résztvevők a filmszemlére, ezek közül 117 pályamű felelt meg a feltételeknek.

Tájékoztatása szerint kisjátékfilm, dokumentumfilm és filmetűd kategóriákban versenghettek egymással az alkotók, idén külön kategóriában szerepeltek a diákfilmek, amelyeket középiskolai és felsőoktatásban résztvevő diákok részére hirdettek meg.

Kisjátékfilm kategóriában Baranyi Benő, Dobray Máté Anja című alkotása végzett az első helyen, filmetűd kategóriában Szilágyi Bálint, Szabó Benedek, Szilágyi Péter Bi-Pi álma című filmje lett az első, míg a dokumentumfilmek között Lukács Csaba, Novák Lajos, Marossy Géza Gyökérkeresők, Ezredvégi emberkereskedelem című filmjét találták a legjobbnak, a diákfilmek között pedig Bartúcz Anna Székely Éva megmenekülése című filmje végzett az élen.

A zsűri tagjai Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, András Ferenc Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer, Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató, a Moholi-Nagy Művészeti Egyetem konzisztóriumának tagja, Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, egyetemi oktató, valamint Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!