2020.01.15. 14:26
Ismét Budapestre figyelt a cirkuszi világ
Magyarország a megújuló cirkuszművészet motorja lett – mondta a Cirque de Soleil társulat egyik vezetője.

Az egyik első helyezett ifjabb Richter József és Merrylu Richter Pas de deux - balett lóháton című produkciója a 13. Nemzetközi Cirkuszfesztivál gáláján 2020. január 13-án.
Forrás: MTI
Fotó: Illyés Tibor
Budapest a nemzetközi cirkuszi világ figyelmének középpontjába került – értékelte a hétfő este zárult XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál sikerét a kultúráért felelős államtitkár, emlékeztetve arra is, hogy szeptembertől egy magyar diákokból álló artistaosztály indul Pekingben, magyar állami támogatással.
Fekete Péter elmondta:
a Cirkuszfesztiválon mintegy ötven cirkuszigazgató és -menedzser vett részt, több mint kétszáz művész lépett fel január 8. és 13. között a Fővárosi Nagycirkuszban.
A magyar cirkuszművészet csupa pozitív visszajelzést kapott tőlük – jegyezte meg.
„Magyarország a megújuló cirkuszművészet motorja lett” – idézte Fekete Péter az idei fesztivál zsűrijében dolgozó Pavel Kotovot, a világhírű Cirque de Soleil társulat casting directorát.
Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy ezúttal két aranyérmet osztott ki a nemzetközi zsűri, az egyiket annak a kínai csapatnak, amelyik megmutatta, miért érdemes akár tíz- tizenkét éves kortól keményen dolgozni: a világ élvonalába kerülhetnek azok, akik az ő módszereikkel, az ő iskolájukban sajátítják el az artistaművészetet.
A másik aranyérmes egy magyar páros: ifj. Richter József és Merrylu Richter lett, akik tavaly a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is Arany Bohóc-díjat nyertek
– közölte Fekete Péter.
Kovács Gábor Dénes, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ képzési igazgatója az államtitkár által a napokban bejelentett kínai ösztöndíjról szólva elmondta: szeptember 1-től egy magyar artistaosztály kezdi meg tanulmányait a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskolában a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola kihelyezett osztályaként.
Ez a nemzetközi intézmény alapítása óta, azaz több mint két évtizede kínai növendékei mellett külföldről is befogad hallgatókat, ezzel egyfajta hidat képezve a modern Kína és a nyugati világ között. A kínai artistaművészet szinte egyeduralkodó a világon, ebben meghatározó szerepe van az oktatási rendszerüknek – emelte ki.
A Fekete Péter által vezetett, egyéves tárgyalássorozat eredményeként tizennégy 13-15 éves magyar fiatal, két 18 év feletti, már artistamúlttal rendelkező növendék, valamint két, közismereti tárgyakat tanító kísérőtanár utazhat Pekingbe.
A tanulmányi idő 1+2 év lesz, ez azt jelenti, hogy az első (kétszer négy hónapos) tanév végén értékelik a programot és amennyiben a fiatalok kielégítően fejlődnek, az osztály további két évig folytathatja pekingi tanulmányait – számolt be a tervekről Kovács Gábor Dénes.
Mint hozzátette, a fiatalok egy 66 ezer négyzetméteres campuson tanulnak és laknak majd: ott zöldövezeti környezetben találhatók az edző- és multimédiás termek, a kollégium, az étterem.
A képzés lényege, hogy az oktatók nemcsak a fizikai felkészítésre fordítanak figyelmet, hanem a módszertani és mentális fejlesztésre is.
Az iskola nemzetközi közegében a diákok ráadásul számos olyan szakmai és baráti kapcsolatot alakíthatnak ki, amelyek meghatározóak lehetnek későbbi pályafutásuk során – tette hozzá.
A pekingi osztályba háromlépcsős kiválasztási folyamat után kerülhetnek be a jelentkezők, akik nyáron angol nyelvi és mentális felkészítésen vesznek majd részt.
A néhány napja közzétett felhívásra már legalább tucatnyi jelentkezés érkezett
– számolt be Kovács Gábor Dénes.
Borítókép: az egyik első helyezett ifjabb Richter József és Merrylu Richter Pas de deux – balett lóháton című produkciója a 13. Nemzetközi Cirkuszfesztivál gáláján 2020. január 13-án