Kultúrák gazdagsága

2019.03.11. 16:40

Március 25-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja

A V. Jelen/Lét Fesztivál hat napja alatt 14 színház mutatkozik be 17 előadással a fővárosi Nemzeti Színházban.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az első pillanattól felvállalták a nemzetiségi színházak ügyét, szoros kapcsolatot ápoltak a színházakkal.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Magyarországon élő, nyelvükért, kultúrájukért, megmaradásukért küzdő 13 nemzetiség számára szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nemzet színházában adhatják elő darabjaikat. Mint mondta, a fesztivált 10 millió forinttal támogatták.

Kiemelte: a tavalyi évben elindulhatott a Pécsi Horvát Színház működése, amely 650 millió forintból újult meg. „Nemcsak Pécs városának, nemcsak a horvát közösségnek, hanem egész Magyarországnak büszkesége lehet ez a színház” – fogalmazott.

Mint mondta, a következő hónapokban öt nemzetiség hat színházát összesen 110 millió forinttal fogják támogatni.

Ez az a nemzetiségi politika, az a kultúrpolitika, amely a nemzetiségek megmaradását segíti – hangsúlyozta.

Az eseményen elhangzott: az előadások a Nemzeti Színházban a Gobbi Hilda Színpadon, a Kaszás Attila Teremben és a Bajor Gizi Szalonban láthatók. A fellépők között van a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Pécsi Horvát Színház, a bolgár Malko Teatro, a Magyarországi Szerb Színház és a szarvasi szlovák Cervinus Teátrum mellett a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház, a Vertigo Szlovák Színház, a Karaván Színház, a CinkaPanna Cigány Színház, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház és a Romano Teatro.

A Magyarországi Szerb Színház kezdeményezésére, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben megvalósuló, március 30-ig tartó fesztiválon

a nézők szerb, bolgár, horvát, roma, örmény, szlovák, német és görög kisebbségek társulatainak előadásait láthatják magyar nyelven, vagy magyar felirattal.

A hat nap részletes programja a Jelen/Lét Fesztivál honlapján és a Nemzeti Színház honlapján is megtalálható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!