különleges utazás

2019.03.30. 17:32

Magyar zenei hétvégét rendeznek Párizsban

A legjelentősebb franciaországi zenei központban a népzenétől Bartók Béla és Kodály Zoltán művein át Kurtág György munkásságáig ismerkedhetnek az érdeklődők a magyar zenével és zenei hagyománnyal.

A Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band nagy sikerű koncertjével vette kezdetét Párizsban a magyar zenei tematikus hétvége a Philharmonie de Paris koncertteremben, ahol a népzenétől Bartók Béla és Kodály Zoltán művein át Kurtág György munkásságáig tucatnyi koncerten és egyéb programon keresztül jeles magyar művészek közreműködésével ismerkedhetnek a francia érdeklődök a magyar zenével és zenei hagyománnyal.

A legjelentősebb franciaországi zenei központ rendszeresen meghirdetett tematikus hétvégéi egy műfajt, egy zenészt, egy hangszert vagy egy földrajzi helyet középpontba állítva invitálják különleges zenei utazásra a párizsiakat.

A március 29-31-én megrendezett Week-end Budapest elnevezésű programsorozat részeként koncerteken, konferenciákon, gyerekeknek szervezett foglalkozásokon a magyar zenei műfajokkal, hangszerekkel, valamint a zenének a nemzeti identitás erősítésében betöltött szerepével ismerkedhetnek a franciák.

Balogh Kálmán cimbalomművész és zenekara (Bede Péter szaxofon, Kovács Ferenc hegedű, trombita és ének, Látó Frankie hegedű, Novák Csaba nagybőgő, György Mihály gitár, Balogh Gusztáv ének és Lakatos Róbert, brácsa, ének és hegedű) péntek este a Kárpát-medencei országok cigányzenéjéből és a régióban született klezmer muzsikából adtak ízelítőt másfél órás teltházas koncertjükön, amit hosszú tapssal jutalmazott a közönség.

Lakatos Mónika és a Romengo zenekar szombat délután lép fel, miközben a párizsi Ensemble Intercontemporain kortárs zenei együttes szólistái egy másik teremben Kurtág György műveiből adnak elő.

Az Orchestre de Paris gyerekkórusa Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos és Ligeti György kórusműveiből ad koncertet, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig két estét szentel Bartók Béla műveinek.

Szombat este A csodálatos mandarin és a Concerto zenekarra lesz hallható, vasárnap pedig a Román népi táncok, a Magyar népdalok és A kékszakállú herceg vára csendül fel Sebestyén Márta, Komlósi Ildikó és Cser Krisztián közreműködésével.

Fischer Iván karmester egészségi okok miatt lemondta a párizsi fellépést, így a változatlan programot helyette Káli Gábor vezényli, aki az elmúlt héten már Budapesten, Hamburgban és Luxemburgban is helytállt a zenekar élén.

Nemzeti identitás és multikulturalizmus címmel vasárnap a Philharmonie de Paris nagytermében Jean-Francois Boukobza, Csilla Petho-Vernet és Sabine Choquet zenetörténészek mutatják be, hogy a XIX. században a zene – egyebek mellett Erkel Ferenc operái – milyen jelentős szerepet játszott a magyar nemzeti érzés kialakulásában, majd a XX. században Kodály és Bartók népdalgyűjtő munkája hogyan hatott a zeneszerzők saját műveire, s utódaik, Ligeti György, Eötvös Péter vagy Kurtág György pedig hogyan tették nemzetközivé a magyar zenei hagyományt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!