Eldalolt költemények

2019.01.25. 13:04

Kiss Anna költőt köszöntik hétfőn

A költő megzenésített verseit négy zenekar, az Eszter-lánc, a Kaláka, az Etnofon, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák játsszák majd – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Kiss Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőt és írót köszöntik művésztársai hétfőn, a Vigadóban 80. születésnapja alkalmából.

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik alapítója úgy fogalmazott, hogy Kiss Anna varázslatos, kicsit folklorisztikus és szürrealista egyedi világa nagyon jót tesz a daloknak. „Nagyon szeretjük énekelni a verseit” – fűzte hozzá.

A zenekarok játéka között színinövendékek adnak elő rövid bábjeleneteket Kiss Anna szövegeire, a Kaláka több dalát pedig Cakó Ferenc homokanimációja illusztrálja.

A hétfői előadás részét képezi a Kaláka 50. jubileumi koncertsorozatának is. „Annyi mindent csináltunk az elmúlt 50 évben, hogy úgy döntöttünk, ne csak az alapítás dátumára emlékezzünk meg november végén” – mondta. Ezért egy 50. jubileumi szezont hirdettek meg erre az évre, amelynek keretében több generációt céloznak meg és határon belül és túl is tartanak majd olyan zenei alkalmakat, amikor kerek évfordulót ünneplő művésztársakat köszöntenek – fejtette ki a zenész.

Elmondta, hogy a sorozat nyitóeseménye a 80 éves Kiss Anna köszöntése lesz, akinek verseit a zenekar alapítása óta folyamatosan énekeli.

Borítókép: Kiss Anna költő. Forrás: mma.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!