Hétköznapi hős

2018.12.30. 18:10

Könyvlicittel szerez hangszert a gyerekeknek János

A csoportba feltöltött könyveket, kéziratokat, verseket meghirdetik egy kikiáltott árral.

Papp-Für János költő egy igen speciális módját találta meg annak, hogyan segíthet másokon. A módszerével még az is kap, aki igazából ad – írja a Borsonline.

Írók a szegény sorsú gyerekekért – ez a neve annak a Facebook-csoportnak, amit körülbelül három éve ho­zott létre. Már a névválasztás is igen sok mindent elárul, de azért nem mindent. Az például világos már elsőre, hogy írók, költők kovácsolódtak össze a jó ügy érdekében, de a lényeg, hogy általuk bárki tehet azért, hogy a licitre bocsátott könyveket megvásárolva nélkülöző gyerekeket segítsen.

A dolog úgy működik, hogy János és két segítője, Anita és Ivett azon dolgozik, hogy a csoportba feltöltött könyveket, kéziratokat, verseket meghirdetik egy kikiáltott árral. Ez könyvek esetében általában 3000 forint, versek esetében pedig 1000 forint. Aki a megadott időintervallumon belül a legtöbbet ajánlja, azé lesz a mű. A pláne pedig az benne, hogy az így befolyt összeget nélkülöző gyerekek segítésére fordítják.

Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy felolvasóestről sétáltam hazafelé Budapesten, és találkoztam egy hajléktalan családdal. Volt velük egy kislány, aki hasonló korú volt, mint az én gyermekem. Váltottam velük néhány szót, és olyan mély nyomot hagytak bennem, hogy utánajártam, léte­zik-e ilyen, hogy egy gyerek is lehet hajléktalan. Kiderült, hogy igen, van ilyen.

Nem hagyott nyugodni a gondolat, és elkezdtem gondolkodni azon, hogyan lehetne az ilyen szegény sorsú ki­csiknek segíteni valahogy. Ez­után álmodtam meg a csoportot – árulta el Papp-Für János, aki ezután összeszedte író és költő barátait, akik felajánlották dedikált írásaikat, beleírva a könyvbe a mottójukat: Írók a nehéz sorsú gyerekekért.

Jánosnak külön szívügye, hogy azoknak a gyerekeknek, akik zenélni tanulnak, de nincs saját hangszerük, biztosítsa, hogy legyen min játszaniuk otthon is.

A hangszerek, amelyeket a befolyt összegből vett az írók és költők társasága Fotó: borsonline.hu

Ez az én saját sorsomból adódik. Eredetileg gitártanár vagyok, és én is olyan gyerek voltam, aki nem engedhette meg magának a saját hangszert. Mindig kölcsön kellett kérnem. Mivel tudom, hogy ez milyen érzés, szeretnék a hasonló cipőben járókon segíteni. Az első nagyobb összeget egy hajléktalanszállónak ajánlottuk fel, a másodikat viszont arra fordítottuk, hogy egy zeneiskolába vásároltunk hangszereket olyan diákoknak, akik nagyon tehetségesek, de nincs saját hangszerük – árulta el a költő. A nyertes licitálónak egyébként szinte semmi dolga sincs. Amint átutalta a megadott bankszámlaszámra az összeget, azonnal kiküldik neki postán a könyvet, kéziratot.

 

Papp-Für János

koldusok csendje

felsepri a várost az este

átgurul a hold a láthatáron

a játszótéren megdermed a hinta

csillagok gyúlnak a fákon

csak a koldusok csendje talán

ami kúszik a házak falára

s az ablakok árnyakat szülnek

a roskatag éji világra

hátára fordul a csönd

féllábra állnak a lámpák

szívdobogva menekülnek

földbe lapulva a járdák

megkéselt hulla a város

egyedül én vagyok ébren

ablakok mögötti csöndben állok

a vérszagú döbbent éjben

Borítókép: iroszovetseg.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!